Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A forradalom védelmében küzdöttek

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. november 4. 14:58

A magyar népre jellemző, hogy szabadságát visszanyerve rögtön hozzálát reguláris honvédelme szervezéséhez, azonban a frissen teremtett nemzeti honerőnek rövid időn belül bizonyítani is kellett – mondta Papp Ferenc ezredes a soroksári Juta-dombi megemlékezésen november 4-én, vasárnap.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc Juta-dombi katonahőseinek emlékművénél katonai tiszteletadással megtartott ünnepségen Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok Irodájának vezetője − visszatekintve a korábbi függetlenségi és szabadságküzdelmek kiemelkedő alakjaira − méltatta a Juta-dombon 1956. november 4-én megvívott győztes magyar összecsapás honvéd hőseit.

Mint hangsúlyozta: a demokratikus előképpel rendelkező, „korabeli, magyar hadsereg az október 28-i fegyverszüneti egyezményt követően egyértelműen és szinte egyöntetűen a forradalom mellé állt. Ezért ezt a hadsereget kellett először kiiktatni".

1595943977

November 3-án Maléter Pál vezérőrnagy, honvédelmi minisztert a szovjetek – a nemzetközi egyezményektől és az európai normáktól eltérően − elfogták, ám a hadsereg egyes alakulatai − a budapesti felkelők és nemzetőrök mellett − továbbra is ellenálltak bizonyos helyszíneken. Ilyen helyszín volt a Juta-domb is.
Ennek jelentősége nem csupán annyi volt, amennyit korábban megírtak, vagyis hogy magyar katonák feltartóztattak egy szovjet alakulatot – emlékeztetett Papp Ferenc −, „ez az esemény a forradalom egyetlen magyar győzelemmel végződő reguláris összecsapása volt. Az itt felhangzó fegyverropogás jelezte azt is, hogy a magyar katona hajlandó és képes volt 56 évvel ezelőtt is esküjéhez híven hazája, népe, szülőföldje megvédelmezésére".

Sőt, november 4-én az 51. légvédelmi tüzérosztály két ízben is összecsapott a szovjet támadókkal, s a következő héten is folytatta a küzdelmet. „Ezek a katonák mindvégig tudták, hogy ki van velük szemben, és tudták, hogy ők egy győztes forradalom védelmében küzdenek. Nem rajtuk múlott, hogy e forradalom nem tudta megvédeni magát" – húzta alá az ezredes.

1595943977

Papp Ferenc megemlékezésében szólt arról, hogy az ‘56-ot követő megtorlásban, a Juta-dombi ügyek pereiben több mint 67 bírósági eljárás során 11 honvédet ítéltek halálra, és nyolcat ki is végeztek 1958. november 15-én. „Ők mindannyian katonaként a hazájukért harcoltak egy idegen hatalommal szemben, és ezért kellett meghalniuk. Mi, a mai honvédek büszkék vagyunk rájuk!" – hangsúlyozta. 

A HM Társadalmi Kapcsolatok Irodájának vezetője köszönetet mondott a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak azért, hogy kezdeményezésére 2004-ben létrejött ez az emlékmű. Papp Ferenc elmondta azt is, hogy a héten a Knorr-Bremse Kft.  és a Honvédelmi Minisztérium 25 évre szóló használatbavételi szerződést írt alá, amelynek értelmében a tárca gondoskodási körébe vonja a kft. budapesti irodájának területén álló emlékművet.  A megállapodás azt is magában foglalja, hogy ezentúl minden év november 4-én 11 órakor koszorúzást fognak tartani.

Fotó: Galovtsik Gábor