Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A huszárság nemzeti kincsünk

Szöveg: Galambos Sándor |  2016. május 5. 19:50

„A magyar huszárság nemzeti értéktárunk része. A Hungarikum Bizottság tagjaként remélem, hogy hamarosan hungarikummá is válhat” – nyitotta meg a huszárság történetét bemutató kiállítást Kecskeméten, május 5-én, csütörtökön dr. Simicskó István. A honvédelmi tárca vezetője megfontolandónak tartotta, hogy a minisztérium, illetve a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum segítségével a városban egy huszármúzeum létesüljön.

„A magyar huszár" címmel nyílt kiállítás a Kecskeméti Katona József Múzeumban. A tárlat megnyitóján dr. Simicskó István hangsúlyozta: a magyar huszárokat a bátorság, a gyors helyzetfelismerő képesség, az áldozatvállalás, a közösség védelmezése és oltalmazása jellemezte. Ezeket a nemes tulajdonságokat pedig életben kell tartanunk, hiszen nagy szüksége van a nemzetünknek arra, hogy a mai fiatalok, az unokáink is megértsék, mit jelent a nyíltság, a bátorság, a hazaszeretet, a hősies kiállás és a küzdeni tudás. Ha a gyökereinket elvágjuk, akkor könnyen lehet, hogy a magyarság eltűnik a Föld színéről.

1596012966

A magyar kard napja alkalmából rendezett, Máday Norbert műgyűjtő tárgyi emlékeiből összeállított kiállítás megnyitóját követő beszélgetés során a honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a huszárságról a legrégebbi írott emlékünk Mátyás király korából származik. A huszárok kiváló lovasok, hazájukért életüket is feláldozó katonák, mesteri fegyverforgatók voltak, bátorságukat, helytállásukat, gyorsaságukat az ellenségeik is tisztelték. Nem véletlen, hogy a világ több mint harminc országában ismerik a huszár szót, Franciaországban pedig a mai napig létezik a Bercsényi László alapította ezred. A Bercsényi-huszárok mai neve: 1er Régiment de Hussards Parachutistes − Első Huszár Ejtőernyős Ezred.

Simicskó István azt is elárulta: családja révén is kötődik a huszársághoz. Mindkét nagyapja ugyanis a nyíregyházi huszároknál szolgált, a Don-kanyarban is harcoltak.

1596012966

Magyarországon az 1950-es években kivonták ugyan a hadrendből a huszárságot, de olyan emberi tulajdonságokat hagytak maguk után, amelyek a mai nemzedék számára is példaértékűek lehetnek. Ezért támogatja a Honvédelmi Minisztérium, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy huszármúzeum létrehozását Kecskeméten.

„A magyar huszár" című kiállítás kurátorai dr. Végh Katalin és Szabóné Bognár Anikó, a megnyitón felléptek: Szabó Sándor (tárogató), a Magyar Szablyavívó Iskola helyi sportolói és a Kecskeméti Református Gimnázium diákjai. A tárlat augusztus 20-ig tekinthető meg a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelyének épületében.

1596012967

Fotó: a szerző felvételei