Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katinyi áldozatokra emlékeztek

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2019. április 12. 20:25

A Katinyi Áldozatok Emléknapján tartottak megemlékezést április 12-én, pénteken, Óbudán.

1599201206
A Katinyi áldozatok parkjában megtartott rendezvényen jelen volt és a Honvédelmi Minisztérium nevében koszorút helyezett el Erdélyi Lajos, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A rendezvényen elhangzott: Budapest az első város volt Közép-Európában, ahol – 2010-ben – emlékparkot létesítettek a katinyi áldozatoknak. A parkban felállított emlékműnél azokra emlékeznek, akiket 1940-ben hurcoltak el, majd Sztálin parancsára kivégeztek a Katinyhoz közeli erdőben. A majdnem 22 ezer lengyel áldozatot az erdőben tömegsírba temették.

1599201206

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a megemlékezésen elmondta: a lengyel nép számára 1940 tavasza örök emléke marad a szovjet rémtetteknek. Az eseményekről ötven éven át hazudtak, s az áldozatok hozzátartozóinak pedig hallgatniuk kellett. A polgármester kiemelte: a kommunista bűnösökre – a nácikkal ellentétben – soha nem sújtott le a nemzetközi igazságszolgáltatás. Bús Balázs rámutatott: 2010-óta a megemlékezés kettős célt szolgál, hiszen ilyenkor nemcsak a katinyi, de a szmolenszki légikatasztrófa áldozatai előtt is fejet hajtanak.

1599201206

Urszula Kierzkowska, Óbuda testvérvárosa, a varsói kerület, Bemowo polgármestere úgy fogalmazott: 1989-ig nyilvánosan nem lehetett beszélni a vérengzésről, most pedig az egész világ figyelmétől övezve emlékezhetnek meg az áldozatokról. A polgármester szerint Katiny ma a lengyel tisztek és értelmiségiek tragikus sorsának szimbóluma, de ez nem az egyetlen hely, ahol ezer meg ezer lengyel nő és férfi szenvedett. Urszula Kierzkowska beszéde végén megköszönte, hogy Óbudán életben tartják az emlékezést, s reményét fejezte ki, hogy ez továbbra is így lesz.

Fotó: Tóth László