A (képző)művészet egymás felé fordít bennünket
Szöveg: Tamás Tibor | 2012. október 5. 10:31Magyarország megújításának napjait éljük. Számunkra most különösen fontos, hogy új barátokra, új kapcsolatokra tegyünk szert, régi barátságainkat pedig megerősítsük, elmélyítsük – hangsúlyozta Hende Csaba Budapesten, október 4-én este.
Galéria
A honvédelmi miniszter megnyitóbeszédében kiemelte: „a művészet arról beszél, ami a lényegünkhöz tartozik: a szépség óhajtásáról, az igazság kereséséről, feladatról és küldetésről, szeretetről, összetartozásról. Arról szól, ami bennünk közös – egy koreaiban és egy magyarban. És arról, ami bennünk egyedi. A művészet ezért közösséget teremt és egymás felé fordít bennünket."
A honvédelmi tárcavezető rámutatott: a művészet, az alkotás nincs meg találkozás, a befogadó ember nélkül. Nagyszerű pillanat ez. Ezért hatalmas dolog, igazi ünnep egy-egy kiállításmegnyitó. Új emberekkel, új művekkel, új kultúrákkal találkozni mindig felfedezés. A miniszter hangsúlyozta: rendkívül büszke arra, hogy e kiállításnak a Stefánia-palota galériája ad otthon.
Hende Csaba kifejtette: Korea történelme − éppen úgy, ahogy Magyarországé – küzdelem a szabadságért. „Ez nem csak egyszerűen azt jelenti – szögezte le −, hogy nemet mondunk a diktatúrára. Sokkal inkább azt, hogy miként járhatunk a szabadság útján."
A tárcavezető méltatta Kim Jeong-Soon, Kang Chan Mo és Kim Jung Hyen kortárs koreai képzőművészek, valamint a vendégkiállítóként részt vevő Párkányi Raab Péter szobrászművész hagyományt s korszerűséget egyedien ötvöző, eredeti, szuggesztív színvilágot, látásmódot mutató munkásságát.
A fővédnöki gondolatokat erősítette meg Kon Joun Sop, a magyarországi Koreai Nagykövetség mellett működő Koreai Kulturális Központ igazgatója, aki rendkívül jelentős eseményként értékelte a nemzetközi hírnevet szerzett kortárs koreai képzőművészek kiállítását. A tárlat jó alkalmat teremt arra – hangsúlyozta −, hogy megismerjük egymás életét, szellemiségét és művészetét, távlatokban pedig élénkíteni fogja a két ország kapcsolatait.
A Stefánia Galéria kőlovas-termében nyílt kiállítás október 21-ig tekinthető meg, mindennap 10−18 óra között.
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária