Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezredre emlékeztek Székesfehérváron

Szöveg: okkfehervar.hu |  2013. július 19. 11:52

Ünnepi műsorral és koszorúzással emlékeztek július 18-án, csütörtökön a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezredre Székesfehérváron, a Zichy-ligetben.

A hősi halottak emlékművénél lezajlott ünnepséget Székesfehérvár Önkormányzata szervezte a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, valamint a Krajczáros Alapítvány közreműködésével. Az eseményen felvonták a gyalogezred egykori csapatzászlajának hű mását, melyet Simon László és fia készíttettek a hősi halottak tiszteletére.

1595957177

Az ünnepségen Székesfehérvár Önkormányzatát Róth Péter alpolgármester, a Fejér Megyei Önkormányzatot dr. Kovács Zoltán aljegyző, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságot Oláh József ezredes, megbízott törzsfőnökhelyettes képviselte, illetve jelen voltak a társ fegyveres szervek, a honvédségi civil szervezetek tagjai, képviselői és a hősi halottak leszármazottai is.

A Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezred emlékére rendezett ünnepség keretében a résztvevők elhelyezték koszorúikat és virágaikat az emlékműnél. Az esemény a Szózat közös eléneklésével és a Magyar Takarodóval ért véget.