Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A műveleti területeken megszerzett képességek itthon is hasznosíthatóak

Szöveg: Antal Ferenc |  2013. június 28. 19:41

Az afganisztáni missziónak köszönhetően a Magyar Honvédség harcértékében egyre erősebb lett, és mára már össze sem hasonlítható a tíz évvel ezelőtti önmagával – jelentette ki Hende Csaba Szolnokon, június 28-án, pénteken.

A honvédelmi miniszter – aki az afganisztáni műveleti területről hazatért kontingensek visszafogadó ünnepségén vett részt – ünnepi beszédében méltatta a honvédek helytállását. „Úgy viselkedtetek, úgy álltatok helyt, hogy soha egyetlen folt, egyetlen negatív hír nem keletkezett, mert nem is keletkezhetett a magyar katonák munkája nyomán" – fogalmazott.

1595956292

A miniszter rámutatott: a honvédségnek egyre több harcedzett, a katonai szakmát nem elméletben megtanult katonája van, aki maga is részt vett valódi harcban. A megszerzett tudást pedig át kell adni azok részére, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy missziós területen is kipróbálhassák magukat.

A tárcavezető kitért arra az erőre és precizitásra is, amit a Magyar Honvédség aktív és tartalékos katonái végeztek az árvízi munkálatok során. Erre utalva elmondta: ezeket a képességeket a magyar katonák a műveleti területekről hozták magukkal, és ezek a haza védelmében – legyen az katasztrófavédelmi feladat, vagy fegyveres harc – bármikor hasznosíthatók lesznek.

Az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison megrendezett visszafogadó ünnepségen, az MH Különleges Műveleti Kontingens (MH KMK) első, a Mi-17 Légi Tanácsadó Csoport (MH Mi-17 AAT) ötödik, az MH Katonai Tanácsadó Csoport (MH MAT) első, az MH Logisztikai Iskola Magyar Mentorcsoport (MH LMCS) hatodik, és az MH Nemzeti Támogató Elem (MH NTE) hatodik váltásának hazatérő tagjait köszöntötték – családtagjaik és hozzátartozóik jelenlétében.

1595956292

Fotó: Dévényi Veronika