Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A radar létén emberek élete múlhat

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2012. október 2. 15:50

Éles helyzetben ennek a radarnak a létén sok ember élete múlik – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Medinán a harmadik 3D-s radar ünnepélyes alapkőletételén, október 2-án.

Elhangzott: a tervek szerint a harmadik radartorony 2014 januárjára épül fel: a NATO a költségek kilencvennégy százalékát finanszírozza.

„Évente több mint ötszázezer repülőgép halad át az ország légterén, amelynek szuverenitását a Magyar Honvédség a harmadik radartoronynak is köszönhetően a lehető legmodernebb eszközökkel lesz képes őrizni" – fogalmazott Hende Csaba.

1595942431

„Mindenre figyelnünk kell, ami repül, mert nemcsak a katonai repülés, hanem a polgári repülés is veszélyeket rejthet magában. Az új medinai radarral válik teljessé a rendszer, amely a Gripenekkel együtt világszínvonalú technikával őrködik majd hazánk légterének szuverenitása felett" – jelentette ki a miniszter.

Hozzátette: a NATO részben mi magunk vagyunk, nekünk is „ki kell vennünk részünket a közös terhek hordozásából, a honi légtér a szövetség légterének is része."

A tárcavezető köszönetet mondott a medinaiaknak az új radar „befogadásáért", mert mint mondta: felelős döntésükkel jelentős „darabot tettek hozzá az ország és a NATO légvédelmének kirakójátékához."

1595942432

Móró Lajos, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az építkezés méreteivel kapcsolatosan elmondta, hogy a negyvenméteres toronyba ezer köbméter betont és 220 tonna acélt építenek be. A radartorony működtetéséhez összesen 28 ezer méter erős-, illetve gyengeáramú vezeték szükséges.

A honvedelem.hu kérdésére válaszolva Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka megjegyezte: a medinai 3D-s radar tesztüzeme várhatóan rövidebb időt fog igénybe venni, mint a bánkúti és a békéscsabai lokátoroké. Hozzátette: az állomány átképzése az építés ideje alatt megtörténik.

„Amint a radartorony hadrendbe áll, a Medinán jelenleg működő régi technikát kivonjuk a rendszerből" – mondta Zentai László.

1595942432

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária és a szerző