Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sas felszállt

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2011. június 1. 21:01

A fenti cím képletesen és valójában is igaz. Június elsejével ugyanis megalakult az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) és ezzel egyidejűleg – a központ címerállatára utalva – az állomány kezdeményezte egy pusztai sas örökbefogadását a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban. A sasnak még ugyan nincs neve, de ragadozóhoz képest meglehetősen barátságosan viselkedett az örökbefogadási ceremónián. Igaz, jó légtérfigyelőhöz méltóan, azért minden mozgáson rajta tartotta szemét…

1595919632
Mint arról korábban beszámoltunk, idén tavasszal szervezeti változás történt a Veszprémben települő katonai szervezeteknél. Az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred helyett immár két, a légierő haderőnemébe tartozó katonai alakulattal büszkélkedhet a királynék városa; az MH Légi Vezetési és Irányítási Központtal (MH LVIK), valamint az MH 54. Veszprém Radarezreddel.

Az MH LVIK június elsejével vette át az MH 54. Veszprém Radarezredtől a légi vezetési és irányítási feladatokat és ezzel együtt teljessé vált feladatrendszere és állománytáblája is. A feladatok ünnepélyes átadás-átvételére alakuló állománygyűlés keretében a Kossuth-laktanya Csapatművelődési Otthonában került sor.

1595919632

Az átadási-átvételi jegyzőkönyvek aláírását és ellenjegyzését követően elsőként az átadó alakulat nevében Zentai László alezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred megbízott parancsnoka szólt a kilencven fős állományhoz.

Elmondta: nem kifejezett öröm számára a mai nap, mivel az elmúlt tizenhárom évben mindennapjai a légi vezetésről és irányításról szóltak.

„Nagy munkát végeztünk, amíg a Varsói Szerződés tagországai által alkalmazott rendszerektől és eljárásoktól eljutottunk egy a NATO rendszereivel kompatibilis légi vezetési és irányítási rendszer kialakításáig. Olyan állomány formálódott itt, amelynek lehetőségeit, tudását a továbbiakban is ki kell használni. Kívánom az új parancsnoknak és önöknek, hogy vigyék tovább azt a munkát, amit közösen az elmúlt években végeztünk" – fogalmazott a radarezred megbízott parancsnoka.

1595919632
Szücs József mérnök ezredes, az MH LVIK parancsnoka válaszbeszédében hangsúlyozta: minden, a légtérellenőrzésben és a magyar légtér szuverenitásának védelmében érintett alakulat közös kötelessége, hogy a „rájuk bízott nemes feladatot minden pillanatban a legjobb tudásuk szerint meg tudják valósítani".

„A légierő technikához kötött világa nem ér semmit, ha nem áll mögötte olyan állomány, amelyik üzemeltetni tudja az eszközöket. Szeretnénk megőrizni az eddigiek során megteremtődött értékeinket. A hétköznapok munkájában a központ nagyon sok mindenben rá lesz utalva a radarezredre, szimbiózisban kell dolgoznunk" – mondta a parancsnok.

Varga Csaba dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnök-helyettese Kovács József vezérőrnagy, parancsnok nevében köszöntötte a jelenlévőket. A tábornok sajnos nem tudott személyesen jelen lenni a rendezvényen.

1595919633
Varga tábornok üdvözlő beszédéből egyebek mellett kiderült: az MH LVIK szervezeti és működési rendje kialakulóban van; a létrehozott szervezeti és működési szabályzat biztosítja a központ elé állított feladatok sikeres végrehajtását.

„Mindenki számára nyilvánvaló kell legyen, hogy hatalmas munka vár az új központ teljes személyi állományára. Ez egyben lehetőség mindenki számára, hogy bizonyítsa szakértelmét, rátermettségét és az ügy iránti fogékonyságát" – mondta a törzsfőnök-helyettes.
Varga Csaba dandártábornok ezt követően elismeréseket adott át az állomány tagjainak.

Az MH LVIK megalakulásának alkalmából, Zsámboki Tibor ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnokhelyettese – stílusosan – Gripen vadászgéppárt ábrázoló, bekeretezett fényképpel örvendeztette meg Szücs József mérnök ezredest.

Az állománygyűlést követően délután a központ parancsnoki állománya ellátogatott Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba, ahol már – az izgatottság jeleit nem mutatva – várt rájuk az örökbe fogadandó sas, illetve Török László ügyvezető igazgató, aki a jeles alkalomból emléklapot adott át a központ parancsnokának.

Ezzel az alakulat egy évre úgymond „tiszteletbeli nevelőszülőjévé" válik a nemes ragadozónak, és hozzájárul tartásának költségeihez.

A madár nevén pedig még gondolkodnak…

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: A szerző felvételei