Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szabadság nem csak azt jelenti, hogy nem félünk

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. október 23. 5:21

Soha ne feledjük a pillanatot, ami megmutatta, hogy összetartozunk, mert csak együtt lehetünk szabadok − mondta Hende Csaba az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit felidézve Budapesten.

1595943379

„Ez a hely azoké a fiúké és lányoké, akik mérnöknek készülnek, és ötvenhat évvel ezelőtt ezen a szent helyen kezükbe vették a nemzet sorsát" − mondta a honvédelmi miniszter a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen október 22-én rendezett ünnepségen. Hende Csaba hangsúlyozta: „A szabadság nem csak azt jelenti, hogy nem félünk. A szabadság nem csak a szó és a gondolat szabadsága, nem csak lehetőség. A szabadság az, ha kézbe vesszük életünket és magunk alakítjuk azt, jogainkkal élve bátran és egyenesen járjuk a boldogság ösvényeit. Ha döntünk a jó mellett és vállaljuk a döntés következményeit akkor is, ha a nehezebb utat kell végigjárnunk. Ha összetartunk, tudunk és akarunk dolgozni, ha képesek vagyunk és akarunk felelősséget vállalni egymásért" − mondta a honvédelmi tárca vezetője.

A miniszter felidézte: a műegyetemi ifjúság tizennégy pontba szedett követelései csupa egyszerű, a realitásokkal számot vető, praktikus dolgot tartalmaztak, amik megváltoztathatták volna a zsarnokság gépezetét. Aztán másnap, október 23-án délután a diákok elindultak, és csatlakozott hozzájuk mindenki, aki éppen az utcán járt. „A rendszer pedig, amit egyedül az erőszak tartott össze, tehetetlenül állt az igazság előtt, majd végül elővette a végső eszközt, amit ismert: a rádiónál belelőttek a tömegbe, és nemsokára megérkeztek a szovjet csapatok. Így vezetett az igazság kimondása forradalomhoz, szabadságharchoz, amely tíz napra kivívta a szabadságot" − fogalmazott a miniszter. A forradalom hősei megtették a szabadság védelmében, amit megtehettek, a harcok után pedig vállalták a börtönt vagy azt, hogy az élet peremére szorítva kellett élniük. Megtették a magukét azok is, akik elmentek, de mindvégig hűek maradtak a magyar ügyhöz, és azok is, akik „kalandvágyból" itthon maradtak, gyermekeket neveltek, dolgoztak, építettek. „Ők a mi szüleink nemzedéke" − tette hozzá Hende Csaba.

1595943380

Napjainkról szólva a miniszter emlékeztetett: ami most történik Európában, nem a pénzről, hanem a kontinens szabadságáról, közös szabadságunkról szól, arról, hogy az emberek saját kezükbe tudják-e venni sorsukat. A válságból kifelé vezető úton a nemzetek közötti egyenjogú barátság, a szubszidiaritás útját kell európai főúttá szélesíteni, hogy azon járhassunk egymást kölcsönösen tisztelve. „Isten óvja édes hazánkat! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" − zárta beszédét Hende Csaba.

Az ünnepségen részt vevő közjogi méltóságok és vendégek koszorúkat helyeztek el az ‘56-os hősök emléktáblájánál, majd fáklyásmenet indult az egyetemtől a forradalom és szabadságharc emlékére.
A menet részt vevői a Bem téren is koszorúkat helyeztek el.

1595943380

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária