Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tűzszerész és hadihajós ezredhez látogatott az államtitkár

Szöveg: Kovács Zoltán |  2014. január 22. 9:26

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredhez látogatott el Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára január 21-én, kedden.

1595965860
Az Irinyi laktanyában a tűzszerészek munkájával ismerkedett meg Vargha Tamás

Az államtitkárt a budapesti Irinyi János Laktanyában az alakulat parancsnoka, Csurgó Attila ezredes fogadta, aki előadásában beszámolt az ezred múltjáról, képességeiről, valamint itthoni és missziós feladatairól. A parancsnok hangsúlyozta: a tűzszerészekhez még ma is minden nap több riasztás érkezik a második világháborúból visszamaradt és közel hét évtized után előkerült robbanószerkezetek miatt.

Az államtitkár megtekintette az alakulatnál rendszeresített technikai eszközöket, illetve a tűzszerész tantermet, ahol az ország területéről leggyakrabban előkerült robbanószerkezetek egy-egy hatástalanított darabját a tűzszerészek kiképzésére használják.

Vargha Tamás programja az újpesti MH Hadikikötőben folytatódott, ahol először egy robbanóanyagkereső-kutyás bemutatót tekintett meg, majd az AM-31-es Dunaújváros nevű aknamentesítő hajón ismerkedett meg az alakulat hadihajós alosztályának tevékenységével és feladataival.

1595965860
A hadikikötőben a hadihajósok mutatták be tevékenységüket az államtitkárnak

Fotó: a szerző felvételei