Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szíriai ellenzék az ENSZ-főtitkár nyilatkozatára vár

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 22. 10:30

A Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár következő nyilatkozatától teszi függővé, hogy részt vesz-e az e heti genfi békekonferencián – jelentette be január 20-án, hétfőn este az ellenzéki ernyőszervezet.

Az SZNK néhány órával korábban még azt közölte, hogy visszamondja a szíriai válság megoldását célzó konferencián való részvételt, ha Ban Ki Mun közép-európai idő szerint 20 óráig nem vonja vissza Irán meghívását a találkozóra. Az ENSZ főtitkára a jelzett időpontig nem tett ilyen értelmű nyilatkozatot, ám néhány órán belül, még hétfőn New Yorkban sajtótájékoztatót tart.

Az ENSZ főtitkára hétfőn korábban azt közölte, hogy intenzív és sürgős egyeztetések folynak Iránnak a szíriai válság rendezését célzó, a tervek szerint szerdán kezdődő nemzetközi békekonferencián való részvételéről. Szóvivője később kijelentette: a főtitkár számba veszi a lehetőségeket egyes részvevők sajnálatos magatartásának fényében. Ban Ki Mun „megdöbbent" az iszlám köztársaság meghívását követő fejleményeken – mondta a szóvivő.

Ban Ki Mun vasárnap jelentette be, hogy az eddig meghívott harminc ország mellett további tíz államnak, köztük Iránnak is meghívást küld a konferenciára. A világszervezet főtitkára akkor azt mondta, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnök legfőbb támogatójának számító Irán elfogadta a 2012-es Genf-1 békekonferencián lefektetett elveket, amelyek szerint egy átmeneti nemzeti egységkormányt kell felállítani a három éve polgárháború sújtotta közel-keleti országban. Teherán ugyanakkor később bejelentette, hogy „előfeltételek nélkül" vesz részt a találkozón, azaz elutasította mindezt.

Erre reagálva az Egyesült Államok és Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ellenzéki ernyőszervezet is a meghívás visszavonását követelte, és a felkelők fontos támogatója – egyben Irán regionális ellenlábasa -, Szaúd-Arábia is bírálta Ban Ki Mun lépését.

Nyugati diplomáciai források úgy nyilatkoztak a Reuters hírügynökségnek, hogy a jelenlegi helyzetben erősen kétséges a békekonferencia megtartása. A név nélkül nyilatkozó források szerint Irán meghívása megfontolatlan lépés volt, és a főtitkár tanácsadói jelenleg a konferencia meghiúsulását próbálják megakadályozni.

Hétfő esti értesülések szerint Ban Ki Mun néhány órán belül sajtóértekezleten ismerteti álláspontját. A szíriai ellenzéki koalíció szóvivője Isztambulban kijelentette, hogy az SZNK megvárja a nyilatkozatot, és ezt követően dönt a részvétel kérdéséről.