Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Népszerű volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem standja az Educatio kiállításon

Szöveg: Kovács Dániel |  2014. január 22. 11:34

Folyamatosan nagy volt az érdeklődés a képzések és a kiegészítő programok iránt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szigetstandján, a január 16-18. között megrendezett 14. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes képzési kínálatáról szerezhettek információt az Educatio kiállítás látogatói, akik egyaránt érdeklődtek a rendészeti, a katonai és a civil képzések iránt.

Patyi András, az NKE rektora a kiállítást megtekintve elmondta: láthatóan nagy az érdeklődés az egyetem standja iránt. Mindez azt jelzi számára, hogy az elmúlt két év egyetemépítő munkája, a képzési rendszer megújítása, valamint az új szakok indítása nem volt hiábavaló.

A kiállításra kilátogatott Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is, aki szerint a nagy érdeklődés bizonyítja, hogy az intézmény magabiztosan tekinthet a jövő elé, lesz elég utánpótlás mind a fegyveres mind a civil szférában.

1595965861
Sokan látogattak el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem standjára

„A kiállításon sokan érdeklődtek a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, valamint a katonai pálya iránt" – mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva dr. Boldizsár Gábor ezredes, a kar dékánja. Hozzátette: a standon több honvéd tisztjelölt várta a továbbtanulás előtt álló érdeklődő fiatalok – akik között lányok és fiúk egyaránt akadtak – kérdéseit.

Továbbra is számítani lehet a katonatiszti pálya növekvő népszerűségére, hiszen aki a karra felvételt nyer, már tanulmányai kezdetekor száz százalékos biztonsággal tudhatja, hogy az államvizsga után munkába állhat. De emellett természetesen vonzó a kiszámítható, stabil életpályamodell is – fogalmazott az ezredes.

Megtudtuk: egy héttel a kiállítás után – egészen pontosan január 24-én, pénteken – nyílt napot rendeznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszán, amelyre ugyancsak számos érdeklődőt várnak a szervezők.