Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A víz életet ad, mi pedig vizet adunk”

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. február 19. 13:49

Százötven településen mintegy félmillió ember juthat majd tiszta, ellenőrzött és egészséges ivóvízhez a honvédelmi tárca és a honvédség munkájának eredményeként – hangzott el február 19-én Medgyesegyháza-Bánkúton, ahol átadták az első komplex, konténerizált víztisztító és vízkiadó berendezést.

1595949608

Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át február 19-én a Medgyesegyházához tartozó
Bánkúton a honvédelmi tárca vezetésével fejlesztett és gyártott első komplex, konténerizált
víztisztító és vízkiadó berendezést. Beszédében a miniszter hangsúlyozta: nagyon régóta
fennálló probléma szűnik meg a térségben ezzel a nappal, június 30-ig pedig mintegy
további százötven településen állítanak fel és helyeznek üzembe ugyanilyen berendezéseket
a honvédség önkéntes védelmi tartalékosai. Ezáltal összesen mintegy 500 ezer ember
ivóvízellátása oldódik meg a tárca, a Magyar Honvédség, illetve a minisztérium százszázalékos állami tulajdonban álló zártkörű részvénytársaságainak munkája révén.

Hende Csaba felidézte: mindezt egy magyar találmány megvásárlása és továbbfejlesztése
tette lehetővé, illetve a berendezés kifejlesztésének és gyártásának fontos előzményét jelenti a
magyar hadiipar újjáélesztését célzó Hadik-terv is. A víztisztítás kifejezett katonai képesség,
vagyis a mostani eredmények a honvédségen belül létező előzményeknek, továbbá az ezekhez
adódó tudatos iparfejlesztési tevékenységnek köszönhetően jöhettek létre. „A víz életet ad, mi
pedig vizet adunk" –  fogalmazott Hende Csaba.

1595949608

Móró Lajos, a HM EI Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: egyelőre átmeneti megoldásról van
szó, ám az alkalmazott technológia véglegesnek is tekinthető és a jövőben is hasznosítható.
Az eljárás hatékony, környezetbarát és teljes egészében magyar fejlesztésben valósult meg.
Ruck Márton, Medgyesegyháza polgármestere köszönetet mondott a berendezés üzembe
helyezéséért és a várva várt, a térségben korábban nem jellemző tiszta vízért.

Az átadást követően a miniszter átnyújtotta a polgármesternek a berendezésnek a település részére
történő ingyenes bérbeadásáról szóló szerződést. Ezt követően mindketten megkóstolták
a vizet, majd az eseményen szép számmal részt vevő helyi állampolgárok rendelkezésére
bocsátották a konténert. A településen várhatóan jövő év második felére fejeződhet be
az ivóvízprogram végrehajtása, addig a most felállított berendezés biztosítja majd a
tiszta ivóvizet a bánkútiak számára. Ezzel hosszú évek óta húzódó probléma oldódik meg
Medgyesegyháza és Bánkút lakosai számára. A február 19-ei átadást követően a többi
konténer üzembe helyezése is megtörténik majd az érintett közel százötven településen. A
szűrőberendezések később a probléma végleges megoldására is alkalmassá tehetők.

1595949609

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária