Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amikor a vas és a kard írja a forgatókönyvet

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető |  2014. november 16. 7:28

Minden bizonnyal a bocskais lövészekben sem múlik el nyom és frissen szerzett tapasztalatok nélkül az a néhány nap, amelyet a  litvániai Pabrade melletti gyakorlótér fenyveseiben töltöttek. Az Iron Sword („Vaskard”) 2014 elnevezésű, kilenc nemzet részvételével zajló NATO-gyakorlat csúcspontjaként a résztvevők egy négynapos, MILES szimulációs rendszerrel támogatott komplex harcászati foglalkozás részesei voltak. A magyar század is egy többnemzeti zászlóalj részeként tevékenykedett – mondhatni, nem mindig az előzetes tervek szerint…

1595982643

A komplex gyakorlat első napján, miután a harccsoportok (az „IRON" és a „SWORD") kiérkeztek a gyakorlótérre, a magyar század az ilyenkor szokásos módon kialakította körleteit és felkészült a harcfeladatra. Tette mindezt úgy, hogy közben az ellenség felderítő erői azonban már javában dolgoztak a század ellen. A terepen töltött négy nap alatt folyamatosan „dúltak a harcok". Minden tevékenységet – beleértve a pihenést is – csak folyamatos biztosítás mellett lehetett elvégezni: a század a zászlóalj-harccsoport parancsnokának irányítása és elgondolása alapján tevékenykedett, de a parancsnokoknak számtalan alkalommal kellett különböző váratlan helyzetekre reagálniuk. Mint ahogy az élet is önmagát írja, úgy alakította önmagát a „csata" is, így a döntéshozatal során a századparancsnokok mellett nagy szerep hárult a szakasz-, raj-, és tűzcsoport parancsnokra is. A kialakult helyzetek tulajdonképpen az erőviszonyok révén jöttek létre.

A négynapos gyakorlat során számtalan tapasztalattal gazdagodott a magyar lövészszázad. A nagy kiterjedésű fenyőerdők és a domborzati viszonyok ellenére a bocskais lövészek jól állták a sarat, pedig a magyarországi adottságokhoz képest teljesen más éghajlati és környezeti viszonyok között kellett a harcfeladatot végrehajtani. A végeláthatatlannak tűnő, látszólag mindenhol egyforma, sűrű fenyőerdőkben meglehetősen nehéz volt a tájékozódás, és már a kora esti órákban is teljesen sötét volt. Az időjárás viszont kegyes volt a harcosokhoz, hiszen az évnek ez a szakasza általában intenzíven esős és hideg szeles Litvániában, de ez szerencsére még váratott magára. „Az erdős területen vívott harcra ez a terep tökéletes felkészítés volt az állomány számára", mondta Vastag Gábor százados, a magyar század parancsnoka. „Két harccsoport a MILES rendszer alkalmazásával harcolt egymás ellen. A csapatok támadtak, ha többen, és védekeztek, ha kevesebben voltak. Az első lövés felülírta az összes addigi tervet. Minden azon múlt, hogy a parancsnokok hogyan irányítanak, és mit hoznak ki az adott helyzetből. Az eseményeket nem a szcenárió irányította, hanem az ellenség tevékenysége és ellenreakciója."

1595982643

A 39-esek akkor is elszántan küzdöttek, amikor elszakadtak, vagy csak maroknyian maradtak egy-egy terepszakaszon, így a debreceni lövészek méltán vívták ki a többi résztvevő nemzet elismerését. A baráti erők a megelőző hét tapasztalatai alapján – miután meggyőződtek a magyarok kitartásáról – egyszerűen csak hunokként emlegették a lövész századot, élükön „Attilával". „Jól jellemzi a harc hevességét, hogy a század technikus és a tehergépjármű vezetője is támadott, mert a veszteségek miatt is ezt kellett, hogy tegye", mondta el Kiss Róbert zászlós, a lövészszázad vezénylőzászlósa. „A kreativitásra és a leleményességre is nagy szükség volt a szakmai felkészültség mellett. A tervek az ellenség kiszámíthatatlansága miatt gyorsan felborultak, és a parancsnoknak a kialakult helyzet, az egyéni rátermettség, illetve lőszermennyiség mellett kellett döntenie és irányítania alegységét."

Az Iron Sword 2014 gyakorlat ugyan véget ért, de a magyar kontingensre még várnak feladatok. A bocskais lövészek december közepéig maradnak Litvániában, és egy másik gyakorlat, a Baltic Training 2014 keretein belül különböző téli kiképzéseken vesznek részt, amelyekre a magyarországi éghajlati viszonyok miatt otthon nincs lehetőségük. A hátralévő időszakban amerikai és litván katonákkal fognak közös kiképzéseken és tréningeken gyakorlatozni a magyar honvédek Ruklában.

1595982643

Fotó: a szerző és Búz Csaba hadnagy