Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Átkelünk, amivel tudunk”

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2014. június 21. 11:41

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének katonái június közepén a szükségeszközökkel történő átkelést gyakorolják a Tiszán.

Június közepétől két héten keresztül tart a „Bocskai Kund-2014" elnevezésű gyakorlat, amely szerves része a „Szentesi Fokos-2014" komplex, több eseményből álló kiképzési rendezvénysorozatnak.

1595974237

A 62. Lövészzászlóalj szakaszainak feladata ezen a gyakorlaton az volt, hogy szükségeszközök alkalmazásával keljenek át a Tiszán, majd az ellenség mélységében lévő műszaki zárrendszerek és akadályok felderítését végrehajtva, azok robbantással történő megsemmisítését követően térjenek vissza összpontosítási körletükbe. A folyópartig menetet végrehajtó szakaszok az első esti nyugvásbiztosítással párhuzamosan elkészítették az ún. „erőszakos vízi átkeléshez" szükséges tutajaikat, amelyekhez különböző, a folyóparton fellelhető anyagokat használtak. Munkájukat megkönnyítendő, rendelkezésükre álltak − a faanyagok mellett − a logisztika által biztosított használt hordók és foltozott gépjármű-gumibelsők is. Ezekkel a megépítést követően másnap − hadműveleti idő szerint éjszaka − átkeltek a folyón, majd a találkozási ponton történő újjászerveződés után útvonal-felderítést hajtottak végre a 15 km-re lévő járőrbázisukig. A gyakorlat harmadik napjának hajnalán felderítették az ellenség műszaki akadályrendszerét és előkészítették azt a robbantáshoz. A harcászati mozzanat utolsó fázisában az utászokkal megerősített lövészszakaszok az akadályok és műszaki zárak rombolása után visszatértek az összpontosítási körletükbe.

A kiképzésen részt vevő állomány tagjai a feladatokat megelőző felkészülési időszakban elsajátították a tutajkészítés módszerét, vízi jártassági ismereteket szereztek a Kurcán, valamint elméleti robbantási foglalkozásokon vettek részt, amely ismeretek szükséges és elengedhetetlen feltételei voltak a gyakorlat sikerességének.

1595974237

A gyakorlaton a 62. Lövészzászlóalj századai háromnapos rotációs rendszerben vesznek részt, amelyhez a hódmezővásárhelyi Művelettámogató Műszaki Zászlóalj mozgástámogató raja és utászai, valamint a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj búvárai nyújtanak segítséget.

Mádai Gábor őrnagy a 62. Lövészzászlóalj parancsnokhelyettese, a gyakorlat vezetőjeként hozzátette: „A kiképzési feladatok egyes fázisainak ilyen komplex jellegű gyakorlása szükséges ahhoz, hogy a katonák szakmai felkészültsége ne csak egy adott részterületet érintően legyen kiváló, hanem más, ritkán használt ismereteket is fejlesszék."

A CULP (Cultural Understanding and Language Proficiency – Kulturális megismerés és nyelvi fejlesztés) program keretében, a vásárhelyi laktanyában tartózkodó 10 amerikai hallgató is részt vett a kiképzésen. Az amerikaiak három hétig vannak Magyarországon, és eközben angol nyelvet tanítanak a magyar katonáknak, ezzel is fejlesztve katonáink kommunikációs képességeit.