Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az év utolsó „nagy durranása”

Szöveg: Petrovics Renáta |  2014. december 11. 7:14

Egy igazán mozgalmas évet tudhat maga mögött a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. tüzérosztálya. A tüzérek 2014-ben számos gyakorlaton, illetve éleslövészeten bizonyították felkészültségüket, és az esztendő lezárásaként, december 9-én vízlövést hajtottak végre az alakulat szomódi gyakorlóterén.

1595984173

A vízlövés során egy D−20-as ágyútarack csövébe a 152 milliméteres tüzérségi gránáttal súlyban megegyező mennyiségű vizet töltöttek, majd kilőtték azt. Ez egy olyan vizsgálat, amely a nagy tűzerejű fegyverek − például harckocsiágyúk vagy ágyútarackok − biztonságos üzemeltetéséhez szükséges.

A vízlövés célja ugyanis az, hogy a katonák ellenőrizzék a fegyver szerkezeti állapotát. Ha a lövés után a mozgó alkatrészeken, a léghelyretolón, a csőfaron vagy akár a csövön rendellenességet tapasztalnának, az azt jelentené, hogy a szerkezet nem alkalmas arra, hogy éleslövést hajtsanak végre vele.

1595984173

A vízlövéskor egy éleslövészet erőhatásait modellezik, így szilárd test − azaz gránát − nem hagyja el a csövet. A dinamikus igénybevétel azonban megegyezik a valós lövéssel. Amennyiben az értékek az üzemeltetéshez szükséges paramétereken belül vannak, akkor az ágyútarack alkalmas az éles feladat végrehajtására.

A mostani ellenőrzésen a tatai tüzérek mindent rendben találtak, az összes vizsgált D−20-as megfelelt, így a katonák biztosak lehetnek abban, hogy lövegeik bármikor alkalmasak az újabb lőfeladatok végrehajtására.

1595984173


Fotók: a szerző felvételei
Címkéktüzér