Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Békesség és tisztelet az elesett katonáknak

Szöveg: Faragó Fanny |  2017. október 30. 20:00

Halottak napja alkalmából koszorúzással és gyertyagyújtással emlékezett a Honvédelmi Minisztérium a hazánk területén hősi halált halt magyar és más nemzetiségű katonákra október 30-án, hétfőn.

1596040578

A koszorúzás a rákoskeresztúri Új köztemetőben kezdődött, a magyar katonákra emlékező „Imádkozó katona" szobránál. A megemlékezést Juhász Gyula Konzoláció című versével nyitották meg, majd a résztvevők az egykori olasz katonai sírkertnél, valamint a lengyel, török, román és szovjet katonák sírhelyeinél rótták le kegyeletüket.

„Mi mindnyájan, akik jelen vagyunk, hisszük, hogy az elmúlt évszázadok háborúi alatt − habár sokszor ellenségekként küzdöttek egymás ellen a magyarok és a nem magyarok − halálukat követően a kivívott béke és a kegyelet mégis összekötötte és bajtársakká tette őket. Minden katona a hazája érdekében küzdött, minden katona parancsot teljesített és minden katonát szerető család várt otthon. Békesség és tisztelet nekik" – hangzott el a rendezvényen.

1596040578

A koszorúzáson − mások mellett − részt vett Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnoka, Budapest helyőrség-parancsnoka; dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, illetve megjelentek a Budapesti Katonai Attasétestület tagjai is.

A megemlékezés a budapesti Amerikai Katonai Temetőben, a budaörsi német−magyar katonai temetőben, majd Solymáron, a brit nemzetközösségi temetőben folytatódott, végül a budai Várban kegyeleti gyertyagyújtással zárult.

1596040578

Fotó: Tóth László