Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bizonyították felkészültségüket a TDK résztvevői

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. november 23. 8:09

A Tudományos Diákköri Konferencia helyezettjei vehették át díjaikat november 22-én délután Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

1595945151

Igen sikeresen és eredményesen zárult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem TDK-ja, hiszen korábban soha ennyi honvédtiszt-jelölt nem jelentkezett még a megmérettetésre: összesen nyolcvanegy pályamunka érkezett be a szervezőkhöz. Az ünnepélyes díjátadón dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja méltatta a hallgatók aktivitását és magas színvonalú munkáikat. A jeles eseményen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is jelen volt, és díjat adott át.

Akik helyezést értek el, vagy előadásukkal meggyőzték a zsűrit pályamunkájuk tudományos értékeiről, a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián is beszámolhatnak majd kutatásaik eredményéről. Ennek Had- és Rendészettudományi Szekcióját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara rendezi meg 2013. április 16-18. között.

1595945151

Fotók: Dévényi Veronika