Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csiribiri családi nap a Stefánián

Szöveg: Brávácz Alexandra |  2014. szeptember 25. 8:23

Szeptember 21-én, vasárnap családi napot szerveztek az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóság Stefánia Palota−Honvéd Kulturális Központban.

1595979395

Délelőtt az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Budapest Helyőrségi Zenekar szórakoztatta a közönséget, amely ezután a János vitéz című táncjátékot élvezhette a Magyar Nemzeti Táncegyüttes csodás előadásában. Külön élményt jelentett a gyerekek számára, hogy az előadás végén fotózkodhattak a szereplőkkel, így lehetőségük nyílt arra, hogy kezet fogjanak János vitézzel vagy közelről megcsodálhassák Iluskát.

1595979395

A családi nap további programjaként tréfás, játékos vetélkedő várta a kicsiket és nagyokat, sok meglepetéssel és nyereménnyel. Külön kikapcsolódást jelentettek a különböző kézműves-foglalkozások és az arcfestés, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közreműködésével ruhákat próbálhattak fel, kardokat és más érdekes eszközöket nézegethettek, vehettek kézbe a gyerekek. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Maléter Pál Rendészzászlóalj katonái pedig fegyverbemutatóval várták az érdeklődőket.

1595979395

Az esemény keretében zajlott a „János vitéz" témakörben két korosztály számára meghirdetett rajzverseny eredményhirdetése is, melyen értékes belépőket nyerhettek a gyermekek. A színes programokra csaknem 200 család látogatott el.


Fotó: Szabó Lajos zászlós