Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dicsőség a hősöknek

Szöveg: Gyergyói Zsolt |  2016. május 25. 21:15

A második világháborúban, Lajosmizsén hősi halált halt lengyel katonáknak állított emlékművet avattak fel május 25-én, szerda délután a Bács-Kiskun megyei település központjában. Az avatóünnepségen jelen volt a két ország honvédelmi, illetve nemzetvédelmi minisztere.

1596014128

Több mint 70 évvel ezelőtt, a második világháborúban hét lengyel fiatal vesztette életét Lajosmizse határában. Egy Halifax típusú angol repülőgéppel tartottak Varsó felé, hogy ellátmányt vigyenek a felkelőknek. A gépet azonban egy német vadászpilóta lelőtte, a személyzet pedig életét vesztette a roncsok között. Hősiességüknek állít emléket Brzózka Marek alkotása.

Az avatóünnepségen Antoni Macierewicz, a Lengyel Köztársaság nemzetvédelmi minisztere kiemelte: ez az emlékmű csupán néhány méterre található az ’56-os emlékműtől. Mindkettő a függetlenségért és a szabadságért folytatott harc mementója.

1596014128

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a két nemzet ezer éves államiságát hangsúlyozta. Mint fogalmazott: nem sok nép büszkélkedhet ezzel. A lengyel és a magyar azonban ilyen, ez az emlékmű pedig a két nép barátságának újabb jelképe.

Az emlékművet megáldotta és felszentelte Ferenczy József református lelkész, Süveges István kanonok, főesperes, lajosmizsei plébános és Grzelak Krzysztof plébános. A helyszínen felsorakozott lengyel katonák díszsortűzzel tisztelegtek a hősök előtt.

Az ünnepség végén pedig két magyar Gripen vadászgép repült át a tömeg feje fölött.

Az emlékműavatást követően bilaterális találkozó keretében egyeztettek egymással a miniszterek többek között a közelgő varsói NATO csúcstalálkozóról, a kétoldalú katonai kapcsolatokról, a migrációs válságról és a V4-es együttműködésről.

1596014128

Fotó: Dévényi Veronika