Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország a szövetség erős tagja…

Szöveg: Juhász István ezredes |  2016. május 25. 20:31

Hivatalos látogatást tettek Magyarországon május 12-15. között a norfolki NATO Szövetségesi Transzformációs Parancsnokság (NATO Allied Command Transformation – ACT) nemzeti összekötő képviseleteinek vezetői.

A képviseletvezetők a NATO ACT kötelékében és annak történelme során első alkalommal látogatták meg hazánkat, és a háromnapos program során hiteles képet kaptak a Magyar Honvédségről. A katonai program célja az volt, hogy a NATO tagországainak és partnereinek katonai képviselői megismerjék a tagállamok, így hazánk haderejét, aktuális ismereteket és valós képet kapjanak az adott térségre, országra jellemző katonapolitikai és geostratégiai jellemzőkről, kihívásokról, közvetlen és releváns információkat kapjanak a Magyar Honvédség szervezeti felépítéséről, struktúrájáról, képességeiről. Megismerkedtek hazánk szövetségen belüli helyével, nemzetközi és NATO szerepvállalásaival, a regionális szintű együttműködési területeinek aktuális helyzetével, valamint a NATO részéről követelményként támasztott, nemzeti képességfejlesztési programok helyzetével.

1596014127

A háromnapos szakmai programot dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettes nyitotta meg. A látogatás házigazdája Siposs Ernő Péter dandártábornok, haderőtervezési csoportfőnök, a haderő transzformációs főnöke volt.

1596014127

Csapatlátogatás keretében a nemzeti összekötő képviselők a Budapesten települt és működő NATO ACT alárendelt Egészségügyi Kiválósági Központban (NATO MILMED COE) tettek látogatást, ahol a szervezet vezetői bemutatták a központ szövetségen belüli helyét, szerepét, funkcionális feladatait, eredményeit.

1596014127

A magas színvonalú katonai programokkal párhuzamosan szervezett szabadidős és kulturális programok emlékezetes és élményszerű képet adtak Magyarország és Budapest gazdag kulturális, történelmi örökségéről.

1596014127

Fotó: Szabó Lajos zászlós és dr. Görög István