Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyel védelmi miniszteri látogatás Lajosmizsén

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2016. május 25. 20:16

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter május 25-én, szerdán Lajosmizsén fogadta lengyel kollégáját, Antoni Macierewiczet, aki hivatalba lépése óta először tett hivatalos látogatást Magyarországon.

A két fél közötti bilaterális tárgyalást megelőzően a védelmi miniszterek a város központjában található Szabadság téren, a második világháborúban hősi halált halt lengyel katonák tiszteletére állított emlékmű átadóünnepségén és koszorúzáson vettek részt.

Dr. Simicskó István beszédében kiemelte, hogy a lengyel és a magyar történelem több ponton összefonódik. A katonabarátság, a bajtársiasság és hősiesség napjainkban is fontos erények katonáink és nemzeteink számára. A lengyel miniszter néhány perces beszédében emlékezett meg a lengyel katonákról, akik már soha nem térhettek haza hazájukba.

1596014126

Dr. Simicskó István és lengyel partnere mellett a felavatott emlékművet Lengyelország magyarországi nagykövete, Lajosmizse város polgármestere és Andrzej Kunert, a Lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács elnöke koszorúzta meg.

Az emlékműavatást követően bilaterális találkozó keretében egyeztettek egymással a miniszterek többek között a közelgő varsói NATO csúcstalálkozóról, a kétoldalú katonai kapcsolatokról, a migrációs válságról és a V4-es együttműködésről.

Fotó: Ujvári Sándor (MTI)