Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Diplomás békefenntartók

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. június 22. 16:16

Az elmúlt évtizedek során a társadalmi és a gazdasági fenyegetettségek erősödtek, korunk egyik legértékesebb és leginkább védendő értéke a biztonság. Nagy szükség van jól felkészült, professzionálisan kiképzett békefenntartókra, akiknek munkája nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a világot jobbá és biztonságosabbá tegyük − e szavakkal köszöntötte a 23. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam frissen végzett hallgatóit Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka június 22-én, pénteken.

1595937663
Tizenhét magyar, három Egyesült Királyságból érkezett, két szerb, két egyiptomi, két német, valamint egy-egy algériai, azerbajdzsáni, francia, jordániai és montenegrói tiszt végezte el sikeresen az ENSZ katonai megfigyelő alaptanfolyamát (International Military Observer Course – IMOC) Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK). Ők az ENSZ, az EU és az EBESZ által működtetett fegyvertelen katonai megfigyelő missziókban teljesítenek majd szolgálatot.

A Magyarországon akkreditált katonai attasék jelenlétében a tanfolyam végzett hallgatóinak június 22-én, pénteken Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka és Apáti Zoltán alezredes, a kiképző központ parancsnoka adta át a végzettségüket igazoló dokumentumot. „A csoport legeredményesebb hallgatója"  címet az angol Kirk Evans repülőszázados érdemelte ki teljesítménye alapján.

„A zárógyakorlat bebizonyította, hogy képzett, bevetésre kész tisztekként képesek megoldani a legbonyolultabb békefenntartói feladatokat is, önök méltók arra, hogy a nemzetközi közösséget és saját országukat egyaránt képviseljék" – gratulált a tanfolyam végzőseinek Domján tábornok, aki a jövőt illetően elmondta: szeptemberben ismét indítanak egy nemzetközi megfigyelői tanfolyamot Szolnokon.

„Feltett szándékunk, hogy folytatjuk ezt a hagyományt, és a regionális tanfolyamokat is igen fontosnak tekintjük. Középtávú terveink egyike, hogy itt, a BTKK-ban létrehozzunk egy professzionális «tudásközpontot», annak érdekében, hogy fejlesszük kooperációs képességeinket és megszerezzük azokat az alapvető készségeket, amelyekre az ilyen különleges feladatok végrehajtása során szükség van" – fogalmazott az MH ÖHP parancsnoka.

1595937664

Fotó: A szerző felvételei