Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Díszhangverseny a Stefánián

Szöveg: Bleszkán Szilárd |  2013. április 25. 13:17

Többek között Liszt, Kodály és Bartók szólamai csendültek fel a magyar katonazene napja alkalmából rendezett díszhangversenyen a Magyar Honvédség Központi Zenekarának jóvoltából április 24-én este, a Honvéd Kulturális Központban.

1595953026

„Egy koncert személyesebb a beszédnél" – kezdte megnyitóját Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség
főkarmestere, aki a magyar haderő egy sajátos fegyvernemének ünnepnapjaként határozta meg az
immáron tíz éve ünnepelt katonazene napját. Április 30-a a katonazenészként is alkotó Lehár Ferenc
születésnapja, ezért választotta éppen ezt a napot az ünneplésre a „fegyvernem".

A főkarmester rövid felvezetője után valóban a zenéé lett a főszerep, a közönség pedig
már Zelinka Tamás műsorvezető szavaira figyelt, aki a koncert első tételét, Liszt Ferenc Magyar
rohamindulóját
mutatta be a jelenlévőknek. Ha a zenemű címe nem is, a sokak által inkább Dózsa
népe
ként ismert induló első hangjai már a közönség jelentős része számára ismerősen csendültek fel,
így sokan beazonosíthatták a világ szerencsésebb felén eredeti címén híressé lett alkotást, amelyet
Liszt Ferenc szekszárdi katonazenész ismerősei tiszteletére komponált.

1595953026

A hangverseny második tétele Kéler Béla katonakarmester Magyar vígjáték nyitánya volt, amelyet
Kodály Zoltán alkotása, a Galántai táncok követett. Kodályt gyermekkori emlékei fűzték Galántához,
a mai Szlovákia területén fekvő kisvároshoz, ahol a későbbi zeneszerző különböző cigánynóták
dallamait ismerte meg. Kodály 1936-ban mutatta be az ezekből a régi verbunkos táncokból
komponált nagyzenekari művét, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend.

Bartók Béla művészetében a magyar népzene mellett a román játszotta a legfontosabb szerepet, így
számos román népzenei ihletésű műve közül a központi zenekar repertoárjába is bekerült egy kiváló
alkotás. A díszhangverseny soron következő tételeként Bartók Béla Román táncok című zeneműve
csendült fel.

1595953027

Az est folytatásaként a zenekar Lendvay Kamilló muzsikáját, a Mesemondó tánc című alkotást
játszotta, amely a katonazenészként is tevékenykedő zeneszerző kifejezetten fúvószenekar számára
komponált darabja. Kamilló zenéjét barátjának és kártyapartnerének muzsikái, a közelmúltban
elhunyt Hidas Frigyes Balatoni népdalai követték. A koncert zárószámaként a közönség Vavrinecz Béla
Tűzijáték csárdását élvezhette.

A hangverseny – a várakozásoknak megfelelően – kitűnő hangulatban zárult, a közönség
hosszú vastapssal mondott köszönetet az est folyamán a központi zenekart vezénylő Kovács
Tibor alezredesnek és Szabó Imre őrnagynak, valamint a zeneszámok előadásában közreműködő
valamennyi zenésznek.

Fotó: Tóth László