Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Példaértékű összefogással tisztult meg a város

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2013. április 25. 12:53

A Föld napja alkalmából Szentendre meghirdette háromnapos „Takarít a város” elnevezésű akcióját. A kezdeményezéshez – a várossal kialakított hagyományosan jó kapcsolat eredményeként –  az MH Altiszti Akadémia is csatlakozott.

1595953025

Az alakulat feladata a Dunakanyar korzó

végén fekvő, egykor szebb napokat látott, jelenleg meglehetősen elhanyagolt  Czóbel

park megtisztítása volt. A városrendezési terv szerint ezen a területen egy japánkertet szeretnének kialakítani, így a mostani takarítás e munka első lépése volt. Az altiszti akadémia harminc önkéntesének – akiknek többsége honvédaltisztjelölt volt – munkáját a város is elismerte, és frissen főzött ebéddel jutalmazta.

Kurucz Róbert százados, az alakulat környezetvédelmi tisztje elmondta: „Példaértékű

az az összefogás, amelynek eredményeképpen, a város és az alakulat együttműködésével,

megtisztult a település egy apró, de igen értékes része." A százados ugyanakkor kiemelte, hogy a

környezetünkről történő gondoskodás és gondolkodás nemcsak a Föld napján, hanem az év

minden napján fontos része kell, hogy legyen életünknek.

A Föld napja rendezvényekhez igazodva az alakulat is részleges karbantartó napot

szervezett a Görgey-laktanyában, illetve a hozzá tartozó bázisokon, így a nap végére az alakulatnak

helyt adó laktanya és annak környezete is megszépült.

1595953025

Fotók: a szerző felvételei