Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Égenjárók

Szöveg: Trautmann Balázs |  2017. július 4. 6:43

A szandaszőlősi reptéren igazi nagyüzem volt júniusban. Volt, akinek a sokezredik, másnak pedig az első ejtőernyős ugrást jelentették ezek a napok…

1596035454

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison ismét elindult másod-helikopterpilóta képzés egyik fontos eleme a kibővített alapfokú ejtőernyős képzés. Előfordulhat ugyanis, hogy olyan sérülés vagy meghibásodás keletkezik a forgószárnyason, ami miatt azt a hajózószemélyzetnek még a levegőben el kell hagynia. Ehhez pedig az ejtőernyő az egyetlen megoldás – éppen ezért szükséges, hogy a hamarosan a pilótafülkébe kerülő fiatalok „felhőszagúak" legyenek.
A képzés során nyolc bekötött és egy tandemernyős ugrást hajtanak végre.

1596035455

Ottjártunkkor éppen a legelső, 800 méterről, bekötött ernyővel elvégzett ugrást sikerült fényképezőgépünkkel megörökíteni. A 3304-es oldalszámú Mi-8T helikopterből kilépő katonák arcán az ugrás előtt – tanúsíthatom, hiszen elkísértem őket – leginkább az erős koncentrálás és az ismeretlentől való tartás látszódott. Becsületükre legyen mondva: mindenki az előírt és a földi maketten begyakorolt módon hajtotta végre a feladatát.

1596035455

Lent a földön természetesen már a széles mosoly, az átéltek miatt érzett „adrenalinfröccs" adta meg a nap remek hangulatát. Az előírások szerint aznap már nem is emelkednek ismét a levegőbe, hiszen a tapasztalatlan ugrók számára mentálisan éppen elég terhelés az első lebegés és földet érés feldolgozása.

1596035455

Természetesen másféle kihívásokra készülődött Szandaszőlősőn a magyar katonai ejtőernyős-válogatott; a 2017. évi katonai ejtőernyős-világbajnokságra, ahová – ne felejtsük el! – címvédőként, világbajnokként utaznak ki. A helikopterből és egy bérelt Cessnából ugrásaikat végrehajtó sportolók azonban józanul mérlegelnek: mint elmondták, öt csapat lesz ott július 11-e és 20-a között a németországi Warendorfban, amelyek teljesen egyenlő esélyekkel lehetnek világbajnokok, és még legalább öt, amelyektől bármikor várható egy meglepően jó szereplés és egy világbajnoki cím. A versenyek kiélezettségét mutatja, hogy 2016-ban, Kubinkában 50 ugrás alatt egyetlen centiméter döntött a magyar csapat javára az orosz válogatottal szemben!

1596035455

S azt sem szabad elfelejteni, hogy 2018-ban Szolnok-Szandaszőlős ad otthont a katonai ejtőernyős világbajnokságnak. Ez részben előny, hiszen a magyar katonák úgy ismerik a repülőteret, annak légterének minden rezdülését, mint a tenyerüket – igaz, mint azonnal figyelmeztettek is, egy váratlan időjárás-változás, légáramlat bármikor megzavarhatja még a legtapasztaltabb ejtőernyős ugrását is. Másfelől pszichésen nehezebb is lesz versenyezni, hiszen az ugrások előtt erős koncentrálásra, nyugalomra van szükség – s ezt a hazai szurkolókkal, családtagokkal, barátokkal körbevéve vélhetően nehezebb lesz megoldani.

1596035456

Fotó: Rácz Tünde