Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy emberfeletti teljesítmény mementója

Szöveg: Snoj Péter |  2019. június 27. 17:02

Zöldár 2013 – Összefogás Emlékfutás címmel rendeztek futóversenyt június 27-én, Győrben. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred vezetésével szervezett sportesemény a 2013-ban bekövetkezett árvízre és a katasztrófaelhárításban nyújtott emberfeletti teljesítményre emlékeztet immáron ötödik éve.

1599204504
Öt évvel ezelőtt, 2013 júniusában minden idők legnagyobb árhullámával kellett szembenézni a Duna magyarországi felső szakaszán. Több mint kétezer katona küzdött a természeti elemekkel heteken át, együttműködve a vízügyi szakemberekkel, a katasztrófavédőkkel, a rendőrökkel, valamint az otthonaikat féltő önkéntesekkel. A nehéz körülmények ellenére közös, megfeszített munkával végül sikerült medrében tartani a Mosoni-Dunát és a Rábát anélkül, hogy egyetlen települést is elöntött volna a víz. E talán megismételhetetlen teljesítménynek állít emléket a sport eszközeivel a győri alakulat.

1599204504
Az immáron ötödik alkalommal megrendezett emlékfutás résztvevői – összesen háromszázan – Győrben, a Mosoni-Duna töltésének tövéből rajtoltak el. A váltófutásban induló hétfős csapatok összesen 30 kilométeres távot teljesítettek Győr – Győrújfalu – Győrzámoly – Győrladamér – Dunaszeg – Győr útvonalon. A futók között egyaránt lehetett találni katonákat, rendvédelmi szervek egyenruhásait és a szigetközi falvak lakosait, valamint a Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei – köztük a HM Zrínyi Nonprofit Kft. – munkatársait is. A Magyar Honvédség részéről is számos alakulat képviseltette magát egy-egy csapattal, így Szolnok, Veszprém, Budapest, Székesfehérvár, Pápa helyőrségekből is érkeztek katonák a rendezvényre, amelynek fővédnöke Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, védnöke pedig Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja voltak.

A képzeletbeli célszalagot elsőként – sorrendben – az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, majd az MH 25. Klapka György Lövészdandár, utánuk pedig a Magyar Honvédség Parancsnokságának futói szakították át.

1599204504
A szerző felvételei

Címkékárvízsport