Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Egy nemzetté kell válnunk”

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2011. július 9. 16:53

Az esélyegyenlőség nemcsak jog, hanem lehetőség is – hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter július 9-én, szombaton délelőtt Komáromban, amikor a Monostori Erődben megnyitotta a tárca Esélyegyenlőségi Napját.

A rendezvényen a honvédelmi miniszter mellett részt vett Farkas Flórián országgyűlési képviselő, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke, Michl József országgyűlési képviselő, Tata polgármestere, dr. Molnár Attila országgyűlési képviselő, Komárom polgármestere, illetve dr. Szarka Gábor, a honvédelmi tárca kabinetfőnöke. A Magyar Honvédség vezetői közül jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Kovács József vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, illetve Domján László vezérőrnagy, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója.

1595921506
„Mindannyian mások vagyunk, mindenkinek megvannak a maga gyengeségei és azon kincsei, amikre másoknak szüksége lehet", kezdte megnyitó beszédét Böjte Csaba ferences szerzetes gondolataival Hende Csaba. „Mindnyájunk feladata, hogy megtaláljuk a magunk helyét és segítsünk másoknak is megtalálni azt, majd összekapaszkodva valami nagyon szépet hozzunk létre együtt." A miniszter hozzátette: a Magyar Honvédség a maga feladatai és lehetőségei szerint részt vesz ebben a nagy„kirakós játékban".

Hende Csaba kiemelte: az esélyegyenlőség nemcsak jog, amit mindenki számára biztosítani tartozunk, hanem egyben lehetőség is. „Lehetőség mindenekelőtt a rászorulóknak, hogy megtalálják a helyüket, kibonthassák és kiművelhessék tehetségüket, gyarapodásuk és előrejutásuk közben pedig hozzátegyék a magukét a nagy közös ügyhöz. Lehetőség a nemzet számára, hogy visszavonhatatlanul megnyerhesse magának azokat, akik eddig nem találták a helyüket, és nem ritkán az élet peremén éltek. Lehetőség az államnak, hogy a korábban segélyezettek adófizető állampolgárokká váljanak. És lehetőség a Magyar Honvédségnek, hogy a piros-fehér-zöld zászló iránt elkötelezett honvédeket nyerjünk."

Az esélyegyenlőségi tábor résztvevőihez fordulva a miniszter úgy fogalmazott: tudja, hogy a táborozók remek munkát végeztek, jól érzik magukat, és reményét fejezte ki, hogy lesznek közöttük olyanok, akik a Magyar Honvédség nagy közös nemzeti ügyéhez kapcsolják majd a maguk életét.

Az első Orbán-kormány romaügyi tárcaközi bizottságának elnökeként szerzett tapasztalatai alapján Hende Csaba kijelentette: az integráció terén nagy út áll még előttünk, a problémák pedig nem oldhatók meg pusztán törvények és rendeletek megfogalmazásával, hiszen a változásnak a lelkekben kell végbemenniük. „Rá kell éreznünk, hogy mindenkire szükségünk van, és mindenkinek rá kell döbbennie, hogy a nemzetnek rá is szüksége van. Egy nemzetté kell válnunk, különben nem leszünk", mondta a tárcavezető. „Azt kívánom, hogy legyen részünk az egymásra találás örömében ma és minden egyes nap", zárta beszédét Hende Csaba.

1595921506
Farkas Flórián elismerését fejezte ki a honvédelmi miniszternek a tárca esélyegyenlőségi tevékenységéért. Az ORÖ elnöke beszédében kiemelte az Orbán Viktor miniszterelnökkel kötött keretmegállapodást, amely szakmai alapokra épül konkrét felelősségi rendszer és feladatmegosztás mentén, célja pedig az, hogy legalább 100 ezer roma állampolgár térjen vissza a munkaerőpiacra. „A program három pillére a törvényesség, a szakszerűség és az erkölcsiség", hangsúlyozta Farkas Flórián, kiemelve a cigányság tevékeny részvételét és a programban vállalt sorsközösségét.

A megnyitót követő értekezleten a honvédelmi miniszter kijelentette: mióta átvette a tárca vezetését, soha semmilyen rasszizmusra, előítéletességre utaló jelet nem tapasztalt a honvédségen belül, aminek egyik oka mindenképpen a haderő összetartása és a benne érvényesülő teljesítmény-orientált szemlélet. A miniszter kiemelte a honvédség társadalmi mobilitásban játszott szerepét, szólt a minisztérium és a honvédség szervezeteinél működő esélyegyenlőségi referensi hálózat jelentőségéről, és hangsúlyozta, hogy a tárca a nők integrációja terén is kiemelkedő eredményeket ért el. „Nincs cigányügy, csak magyar ügy van", idézte zárásként Soltész Miklós szociális államtitkárt Hende Csaba. Ezt követően dr. Benkő Tibor vezérezredes nyitotta meg a Nők a hadtörténelemben című kiállítást.

Hende Csaba Komáromban átadta a Romák a hadseregben pályázat győzteseinek szóló elismeréseket is: Juhász Zsombor győri középiskolai tanuló, illetve a pénteken tiszthelyettesi esküt tett Kulcsár Gábor őrmester egyaránt tárgyjutalomban részesült. Az esélyegyenlőségi napon egész nap látványos programok várták az érdeklődőket: volt statikus és kézifegyveres bemutató, arc- és csillámfestés, álcázó festés, kézművesprogramok, mesekuckó, vakvezetőkutya-bemutató, vaklabirintus, kerekesszékes akadálypálya, illetve roma kézműves mesterségekkel is meg lehetett ismerkedni. A Zrínyi Média repülőszimulátorát szintén kipróbálhatták az érdeklődők.

Fotó: Rácz Tünde

További képekért kattintson galériánkra!