Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy szál virág a hőseinkért

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. május 21. 21:22

Szeretnénk, ha mindenki egy szál virág jelképes megvásárlásával támogatná azokat, akik a hazáért harcoltak és még velünk élnek, valamint azon hősök sírjainak gondozását és felújítását is, akik már nincsenek közöttünk – mondta Vargha Tamás Székesfehérváron május 21-én.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az előbbi gondolattal indította el a „Mind egy szálig" elnevezésű jótékonysági gyűjtést. A kampány jelképe a székesfehérvári diákok által készített pünkösdi rózsa.

1595954466

Az előkészítésben az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, a Tolnai Utcai Általános Iskola, a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola diákjai, valamint a Frim Jakab Képességfejlesztő Otthon lakói vettek részt, akiket az intézmények vezetői képviseltek. A diákok felkészítését Horváth Hella székesfehérvári origami-művész végezte.

Székesfehérvár polgárai jótékony adományokkal támogathatják a nemes ügyet a városban kihelyezett standoknál május 26-ig. A cserébe kapott pünkösdi rózsát – tiszteletük jeléül – elhelyezhetik a Hősök terén található katonai emlékműnél.


Fotó: a szerző felvételei