Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékezni és emlékeztetni

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. február 16. 7:22

A második magyar hadsereg Don-kanyarnál elesett hősi halottainak állítottak emléket Bernolák Béla „Egy újpesti orvos nyomában” című fotókiállításával február 15-én, csütörtökön, Budapesten, a Stefánia Palota- Honvéd Kulturális Központban. A rendezvényen több mint kétszáz diák vett részt, akik a doni áttörés eseményeit rendhagyó történelemórákon, személyes emberi sorsokon és tárgyi emlékeken keresztül ismerhették meg.

1599181941
A középiskolás diákok és a meghívott vendégek a Magyar Honvédség Központi Zenekarának dallamaira érkeztek a Stefánia Palotába, ahol Baráth Ernő dandártábornok köszöntötte őket. „Emlékezni és emlékeztetni gyűltünk ma össze. A múltunkat nem szabad elfelejtenünk, mert a múlt ismerete nélkül nem lehet jövőnk. Nagyapám ott volt a Don-kanyarnál, ahonnan hazatért, és amiről sokat mesélt a téli estéken" – mondta az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka, hozzátéve: emelt fővel emlékezzünk a keleti hadszíntéren elesett, megsebesült, fogságba esett magyar katonákra, hisz bátorsággal, hősiességgel és helytállással teljesítették feladataikat.

A beszédet követően Bíró László, katolikus és Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök tartott kegyeleti áhítatot.

1599181941
A rendhagyó történelemórák keretében pedig Hirmann László, a Károlyi István Gimnázium igazgatója, Bán Attila alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum külső kiállítóhelyekért felelős múzeumigazgató-helyettese és dr. Hollósi Antal főorvos tartott előadást a fiataloknak, akik miután megismerték a doni áttörés történelmi eseményeit, megtekintették a fotókiállításról készült bemutató kisfilmet, majd körbejárták a magyar hősökre emlékeztető tárlatot. „Nagyapám levelei mellett a képek a rudkinói és a Boldirefka katonai temetőkben készültek. Itt próbáltam művészibb alkotásokat készíteni, de az ott megélt érzelmeket nem lehet fotókon keresztül visszaadni" – árulta el érdeklődésünkre Bernolák Béla fotográfus.

A szervezők – azaz a Budapest Főváros Kormányhivatal Védelmi Titkárság, az MH Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum – és a Magyar Honvédség különböző alakulatainak képviselői más egyéb programmal is készültek a középiskolás diákok számára.  Az előadások közti szünetekben – többek között – kvíz és memóriajáték, korhű fegyver és egyenruha bemutató, repülőgép szimulátor és toborzópont várta a fiatalokat. Aki pedig az időutazás során megéhezett még korabeli „hadifalatokat" is kóstolhatott.

A rendezvényen – mások mellett – részt vett dr. Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály főosztályvezetője, Varga László dandártábornok, volt moszkvai véderő attasé és dr. Váradi Attila rendőr alezredes, a 14. kerületi Rendőrkapitányság vezetője.  

A fotókiállítás március 3-ig − vasárnap kivételével − minden nap, 13-18 óra között tekinthető meg.

1599181942
Fotó: a szerző felvételei