Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ez egy különleges alkalom!

Szöveg: Antal Ferenc |  2012. október 9. 11:38

A mai egy nagyon különleges nap! − Jól tudják ezt azok a tizedik évfolyamos rendésznövendékek, akik a bátonyterenyei Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (BLSZSZK) Fáy András Szakképző Iskola és Kollégiumában a rövidesen kezdődő ünnepélyes fogadalomtételre várnak. Nem kis izgalommal… (Helyszíni riportunk az október 5-i eskütételről.)

1595942784

Napok óta nagy a készülődés a Nógrád megyei város iskolájában: a folyosókon ünneplőruhába öltözött lányokkal és fiúkkal találkozunk, az intézmény előtti járdán pedig rendész szakos hallgatókat és a forgalomirányító mellényben várakozó fiatalokat látunk. Mindnyájuk arcán felfedezhető az izgalom. Nem véletlenül, hiszen tisztában vannak vele: ez egy más nap lesz, mint a többi.
Életük egyik meghatározó napja.

Van még egy kis idő az ünnepség kezdetéig. Kicsit körbenézünk az épületben, ahol az aulában katonai egyenruhák és felszerelések sorakoznak; mindenhonnan a rend és a fegyelem „érzése" tükröződik vissza. Az ablakokból is jól látszik: az udvaron már ott csoportosulnak az avatandó diákok, akik még egyszer, utoljára elgyakorolják azokat a mozzanatokat, amelyekkel a rendezvény díszvendégét, Hende Csaba honvédelmi minisztert fogják köszönteni néhány perc múlva.

1595942785

Mindegyik hallgató megtiszteltetésnek érzi, hogy itt lehet. „Ez egy különleges alkalom" – fogalmaz Szinovszki Ákos másodéves rendész szakos hallgató, aki gyerekkora óta katona szeretne lenni. Kedvenc alakulatai közé tartozik a debreceni Bocskai lövészdandár, a szolnoki könnyű vegyes zászlóalj és az ugyancsak Szolnokon települő  különleges műveleti zászlóalj is. Úgy érzi, aki fiatalként magáévá tudja tenni a honvédelemmel járó kötelezettségeket és erkölcsi értékeket, az kiemelkedik a hasonló korú fiatalok közül. „Céltudatos vagyok" – mondja röviden, majd elindul ellenőrizni a csoportját.

Angyal Balázs pár hónappal ezelőtti élményeit meséli, amikor a tatai lövészdandárnál járt, a KatonaSuli-táborban. Így nem is lehet csodálkozni azon, hogy amikor a kedvenc alakulatáról kérdezzük, azonnal rávágja: MH 25. Klapka György Lövészdandár. Az érettségi után szerződéses katonaként szeretne elhelyezkedni Tatán, elképzelései szerint a lövészzászlóaljnál vagy pedig a harckocsizóknál.

Az alakzatban álló fiatalok közt szép számmal akadnak lányok is, akik néhány perccel korábban szintén katonás fegyelemmel gyakorolták a vigyázzmenetet. Még az ágyújuk mellett strázsáló hagyományőrző tüzérek is elismerően szólnak róluk. Ahogy mondják, ők sem csinálnák szebben és jobban…

1595942785

„Nem tehetjük azt az iskolában, mint a többi fiatal, nekünk rendet kell tartanunk, jobbnak kell lennünk, mint a többi diák" – mondja Réti Beatrix, aki rendőr nővére miatt kezdett el érdeklődni a rendőri pálya iránt.

Közben már szép számmal gyülekeznek a vendégek a kilenc órakor kezdődő ünnepségre. Csak aki igazán figyel, annak tűnhet fel, hogy Szinovszki Ákos hallgató egy kicsit izgul. Ennek az az oka, hogy őt érte a megtiszteltetés: beadhatja a jelentést Hende Csaba honvédelmi miniszternek.
Szerencsére lámpalázát sikerül leküzdenie, s amikor az ünnepség elkezdődik, már minden a legnagyobb rendben megy.

„Esküszünk!" – mondják egyszerre a bátonyterenyei iskola diákjai.

Fotó: Galovtsik Gábor