Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyverek közt sem hallgatnak a múzsák

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2011. április 4. 17:14

Jó néhány éve se szeri, se száma a különböző televíziós csatornákon elindított tehetségkutató versenyeknek. Szinte havonta születnek ilyen-olyan csillagok – álló csillagok, időnként pislákoló csillagok és persze sajnos hullócsillagok is. A tehetségek felkutatásába most a haderő is bekapcsolódott; „családon belül” keresik azokat a tehetséges amatőr előadókat, akik munkájuk mellett valamilyen művészeti ágban jeleskednek. Igen, az égbolt végtelen, tehát lehet még egy csillaggal több. Sőt…

1595916618
A HM Bessenyei György Nonprofit Kft. által meghirdetett, „Lehet egy csillaggal több?" elnevezésű tehetségkutató versenyre összesen száztizennégyen adták be a jelentkezési lapjukat. Közülük nyolcvanan katonák, a többi nevező pedig a haderő alkalmazásában álló civil. Az eredeti tervek alapján a szervezők három regionális elődöntőt terveztek (Budapesten, Szolnokon és Győrben), de a sok hétköznapi feladat miatt valószínűleg a fővárosban lesz még egy hétvégi meghallgatás is a legelfoglaltabb tehetségek számára.

Gulácsi Attila, kft. kulturális és rendezvényszervező menedzsere, a rendezvény egyik ötletgazdája, a Stefánia Kulturális Központban április 4-én, hétfőn megtartott budapesti elődöntő  megnyitójában elmondta: noha a közismert latin mondás úgy tartja: fegyverek közt hallgatnak a múzsák, itt a seregben mindenki tudja, hogy ez nem igaz. „Voltak, vannak és lesznek tehetségeink. Hatalmas érték számunkra, hogy önök a mindennapi munkájuk mellett olyasmivel foglalkoznak, amivel gazdagítják a közösséget "– fogalmazott. A versenyzőket pedig arra buzdította: tegyék félre izgalmukat, mert itt „házon belül vannak", és hozzák ki a legjobbat magukból.

A verseny különben egészen hasonlított azokhoz a tehetségkutató versenyekhez, amelyeket manapság a televízióban látni. Jó, a jelölteken nem volt sorszám és több ezres közönség sem tombolt, de a három tagú szakmai zsűri (Körtvélyessy Zsolt, Jászai Mari-díjas színművész, Szomor György énekes-színművész és Nagy Tamás táncművész) ugyanúgy minden produkció után értékelt.
A budapesti elődöntőn táncosok, vers-és prózamondók és énekesek mutatták be tudásukat és kaptak – főleg pozitív és építő jellegű – kritikát a zsűritől. Elhangzott többek között Wass Albert vers, saját költemény, Moldova-humoreszk; láthattunk néptáncot és sajátos vicces kánkánt is.

Folytatás április hatodikán, Szolnokon.

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Dévényi Veronika

Címkékkultúra