Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felbecsülhetetlen értékű egyenruhák, kitüntetések

Szöveg: Takács Vivien |  2013. november 7. 9:41

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szervezésében, Fekete Ferenc „A Vitézi Rend története 1920-1944” című könyv írója tartott képes előadást a vitézi rend történetéről a Honvéd Kulturális Központ Stefánia Galériájában november 5-én, kedden.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós kezdeményezésre 1920-ban alapították meg a vitézi rendet, amely az első világháborúban hőstetteket véghezvitt katonákat fogta össze.1946-ban a Tildy kormány megszüntette az addig örökletes címet.

1595962544
Fekete Ferenc (jobbra) a könyv megszületésének körülményeiről beszélt

Előadásában a könyv szerzője az első világháborúban magas hadikitüntetést kiérdemelt katonákból alapított rend szervezetéről, jelképeiről, avatási szertartásokról, egyenruhákról, vitézi bálokról beszélt.

Fekete Ferenc a honvédelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: családi indíttatásból kezdett bele a könyv megírásába. „Dédnagyapám a monori járás vitézi hadnagya volt, aki tartalékos századosként szolgált  az első világháborúban. 2001-ben kezdtem el kutatni az életét, és nagyon sok könyv, dokumentáció, irat került elő a vitézi rendről. Ezután döntöttem el, hogy megírom a könyvet, melyet 2011-ben adtak ki."

1595962545
Magángyűjteményből állt össze a kiállítás

A könyv írója kiemelte: sok olimpiai bajnokunkat avattak vitézzé, többek között Rády József és Tersztyánszky Ödön vívót, Halassy Olivér vízilabdázót.

A Stefánia Galériába kihelyezett tárlókban felbecsülhetetlen értékű relikviák, köztük eredeti egyenruhák, kitüntetések, fotók, vitézzé avató oklevelek láthatók. A magángyűjteményekből összeállított kiállítást az érdeklődők november 21-ig tekinthetik meg.

Fotó: Galovtsik Gábor