Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren

Szöveg: Perjés Zoltán |  2011. június 4. 11:18

Június 4-én, szombaton reggel, a nemzeti összetartozás napján, Budapesten, a Kossuth Lajos téren, katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját. Még tavaly május 31-én döntött úgy az Országgyűlés, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja lesz. Hivatalosan 2011-ben emlékezünk először a magyar történelem legszomorúbb napjára.

1595919665
Az ünnepélyes zászlófelvonáson részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, és Kövér László házelnök. A közjogi méltóságokon kívül megjelentek a kormány tagjai, több parlamenti párt képviselője, valamint a diplomáciai testület tagjai. Az ünnepségen külön köszöntötték a határon túli magyar szervezetek képviselőit.

A zászló felvonására hagyományosan Magyarország köztársasági elnöke, Schmitt Pál adott engedélyt. Az eseményen közreműködött az MH Támogató Dandár Központi Zenekara, valamint a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége. Az ünnepségen, katonai kísérettel, felvonultak a történelmi zászlók is.

Kilencvenegy esztendővel ezelőtt, 1920. június 4-én, a Versailles melletti Nagy-Trianon kastélyban az antant és Magyarország képviselői aláírták az első világháborút lezáró békeszerződést, amely megállapította az ország új határait, 35 ezer főben maximalizálta a hadsereg létszámát, valamint megtiltotta a légierő és a nehézfegyverek tartását.

A trianoni békeszerződés aláírásának napját a magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. E határozatnak köszönhetően az eddig gyásznapként számon tartott június 4-e idén először olyan napként került a naptárba, amikor fel lehet vonni a nemzeti lobogót.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Tóth László