Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hősökre emlékeztek

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. június 4. 11:16

A tradícióknak megfelelően az idén is május utolsó vasárnapján került sor a magyar hősök emlékünnepére; ekkor emlékeztek azokra, akik a haza védelmében az életüket áldozták az államalapítás óta eltelt több mint ezer esztendő során.

1595919664
Történelme során a magyar népnek a hon védelme érdekében számtalanszor kellett áldozatot hoznia, s ez az áldozat nem egyszer a legnagyobb volt, amelyet egy közösség valaha is kaphat tagjaitól: az emberi élet. A magyar hősök emlékünnepén mindazonáltal nemcsak azokra a katonákra emlékezünk, akik esküjükhöz híven hivatásuk és szolgálatuk teljesítése közben haltak hősi halált, hanem a harc idején életüket vesztett civilekre is.

A hagyományokhoz hűen az idén is május utolsó vasárnapján – ezúttal május 29-én –, a budapesti Hősök terén került sor a központi ünnepségre; a hősök emlékkövénél, az ismeretlen katona végső nyughelyének szimbólumánál – mások mellett – dr. Schmitt Pál köztársasági elnök, dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, illetve dr. Benkő Tibor vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke helyezett el koszorút.

– A Hősök tere a nemzeti emlékezet helyszíne. Azokra a nagyjainkra emlékezünk itt, akik hozzátettek valamit ahhoz az évezredes úthoz, amelyet nemzetünk bejárt. A tér közepén áll a hősök emlékköve, történelmünk jeles személyiségeinek alakjai között. Amíg emlékezünk rájuk, mindig velünk lesznek – mutatott rá a honvédelmi miniszter, majd hozzátette: hőseink azért tették, amit tettek, mert hitték, hogy áldozatuknak igenis van értelme, az a nemzet megmaradását segíti.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin június 10-én megjelenő számában!)