Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyermeknap a Városligetben

Szöveg: Orosz Adrienn és Markovits Szilvia őrmester |  2017. május 31. 13:21

A Magyar Honvédség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal közösen, immár negyedik alkalommal tartott gyermeknapot a Városligetben, május utolsó hétvégéjén.

1596033401

A rendezvény célja az volt, hogy bemutassa a Magyar Honvédség budapesti katonai alakulatainak képességét, valamint erősítse az együttműködést a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal.

A kétnapos rendezvény – melynek főszervezője az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár volt, de részt vettek rajta az MH Geoinformációs Szolgálat, az MH Katonai Rendészeti Központ, az MH Anyagellátó Raktárbázis, valamint az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái is – a Budapest Helyőrség Zenekar bemutatójával kezdődött.

1596033402

Az érdeklődők mindkét nap számos statikus és dinamikus bemutatót tekinthettek meg. Bemutatkoztak a díszelgők, de lehetőség nyílt még a rendszeresített fegyverek és fegyverzettechnikai eszközök megszemlélésére is. Sokak kedvence volt a tűzszerészek bemutatója, amelyen bevetették a kutyákat és a robotot is. 

A katonai rendészet sátránál pedig leginkább a bűnügyi helyszínelés iránt érdeklődtek a kicsik és nagyok egyaránt.

1596033402

A gyereknapra kilátogatók harckocsit, páncélozott harcjárműveket, ágyút, rendszeresített gépjárműveket és vegyivédelmi ruházatot, pilóta nélküli térképező repülőgépet, a katonai szervezet tevékenységét bemutató tablókat, illetve különböző bemutató térképeket is szemügyre vehettek.

Fotó: Orosz Adrienn