Hadijáték és megemlékezés a Piavénál

Hazánkat a Centenárium Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár, azon belül is elsősorban a m.kir. 29. honvéd gyalogezredet, valamint a k.u.k. 1-es huszárezredet megjelenítő katonai hagyományőrzők képviselték a több napos rendezvényen.

Bár 1918 júniusában a csata erőszakos folyamátkeléssel kezdődött, ennek megjelenítésére a Piave vízállása és a sodrás miatt nem volt lehetőség. Ennek ellenére a csata előtti fél napot kihasználva a hagyományőrzők átjutottak – hídon – az annak idején célként kitűzött déli partra, és ott tisztelegtek a Montello nevű magaslaton emelt hatalmas hősi emlékmű előtt. A 32 méter magas, bástyaszerű, 1935-ben emelt emlékmű 120 kisebb közeli temetőből áthelyezett 9325 hősi halott földi maradványait rejti. Benne kis múzeum is található, illetve remek kilátás nyílik róla a folyóra, amelyen át egykor a jelentős számban magyar feltöltésű osztrák-magyar ezredek támadtak.

A 371 méter magas Montello-dombon a budapesti 32. gyalogezred, valamint a közös 5., és az 1. huszárezred géppuskás százada – ekkor már gyalogosan harcoló – katonái nem csak, hogy az olasz túlerővel szemben megvetették a lábukat, de az ellentámadásokat is olyan sikerrel verték vissza, hogy amikor végül a visszavonulási parancs megérkezett, azt alacsony veszteséggel, a demoralizált ellenségtől sikeresen elszakadva tudták végrehajtani.

Amint azt József Ágost főherceg, vezérezredes (tábornaggyá csak 1918 október végén léptették elő) a csata után közzétett napiparancsában összefoglalja: „Amit véghezvittetek, arra mindegyiketek büszke lehet, én is az vagyok, mert ti egy fölényes ellenséget vertetek meg, az ellenség egész hadosztályai semmisültek meg, kétségbeesett, hallatlan hevességgel végbevitt tömegtámadásait csodálatra méltó hősiességgel minden alkalommal visszavertétek, nehéz küzdelem árán halhatatlan babérokat vívtatok ki. Ismét megmutattátok a világnak — mint azt már oly sokszor tettétek a Kárpátokban, Oroszországban, Galíciában és a nagy Karszttemetőben —, hogy szeretett hazánk élni akar és el akarjuk érni azt, hogy ellenségeink is tiszteljék annak szent és érintetlen voltát, hogy dacára a négyéves háborúnak, szívünkben azon erős akarat él, hogy hazánkat ellenségeink rablási vágyától megmentsük és hogy hadseregünk ezen szent törekvés következtében mind jobban megacélosodik. Ha még ezután is meg akarnak bennünket fenyegetni, jönni fog az ideje annak, midőn mi — nem úgy, mint mostan történt -, nemcsak egy palloscsapással sújtunk le rá, hanem végérvényesen le fogjuk őt verni. Midőn a parancs megjött, a kimerült ellenség által észrevétlenül a vérrel áztatott Montello magaslatot kiürítettétek. Az ellenség még órák elmúlta után is azt hitte, hogy előtte vagytok, mert tüzérségével bőszülten azon vonalat lövette, melyből ti több, mint 12 óra óta eltávoztatok."

A montellói megemlékezést követően, délután játszották újra a csatát Tezze di Piave község határában, a folyó partján, ahol az előkészületekkel az olasz szervezők kitettek magukért: több mint háromszáz pirotechnikai eszközt telepítettek, két vonalból álló olasz árokrendszert építettek ki, és részletes „haditervet" kaptak a hagyományőrző parancsnokok.

A „csata" menete követte a száz évvel ezelőtt történteket, kezdetben rövid, de heves „tüzérségi tűz" zúdult az olasz állásokra, majd „gázlövés" következett. Közben osztrák-magyar járőrök átjárókat nyitottak a szögesdrót-akadályokon, a tüzérségi tűz olasz második vonalra történő áthelyezésével együtt pedig megindult a roham. Ezt nem csak géppuskák, de egy lángszórós különítmény is támogatta. Közben egy olasz repülőgép bombázással igyekezett megzavarni a támadást, de a központi hatalmak egy gépe elűzte.

Az olasz első vonal elfoglalása, és a mellvédül szolgáló homokzsákok megfordítását követően heves tűz- és kézigránátharc kezdődött, amit a gyalogság fedezete alatt előrevont géppuskák is segítettek. Az olasz ellentámadások mind a felszínen, mind az összekötő árkokban elakadtak, de végül – parancsra – az osztrák-magyar csapatoknak vissza kellett vonulni. Ez rendezetten, az olasz csapatok tűzzel való lefogása mellett meg is történt. A csata végén ismét mindenki kiinduló állását foglalta el.

A csata után alkalom nyílt a számos megjelent, minőségi katonai hagyományőrzést képviselő csapat között kapcsolatok építésére, a centenáriumi időszak lezárására készült tervek egyeztetésére. Másnap egész napos élő hadtörténelmi kiállítást, valamint délután a túlparton, Nervesa városka határában egy újabb csatát is rendeztek.

A megemlékezések lezárásaként a résztvevők ellátogattak a közeli brit katonai temetőbe is.