Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazaérkezett a huszonegyedik váltás

Szöveg: Takács Vivien |  2018. március 28. 7:28

Véget ért a külszolgálat a főként az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred állományára épülő MH EUFOR Kontingens 21. váltása számára. A visszatérő katonákat március 27-én, kedden ünnepélyes keretek között köszöntötték Győrben.

1599184068
A szokásoknak megfelelően a hat hónapos külszolgálatból hazatérő katonákat ünnepélyes keretek között, családtagjaik jelenlétében, meghívott vendégek előtt elöljáróik fogadták vissza Győrben. A Bosznia-Hercegovinából hazaérkező, közel 150 katonából álló kontingenst a laktanya alakulóterén Topor István ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) megbízott törzsfőnökének műveleti helyettese köszöntötte.

„Bosznia-Hercegovina egy olyan ország, ahol két évtizeddel ezelőtt még véres polgárháború zajlott. A daytoni békeszerződés óta nemzetközi erők vigyázzák és óvják a törékeny békét" – mondta az ezredes. Hozzátette: a nemzetközi összefogás által elért eredmények biztatóak, azonban nem dőlhetünk hátra, mert a felszín alatt továbbra is ott szunnyad a parázs. A balkáni térség stabilitásának fenntartásában történő részvétel a földrajzi közelség miatt is Magyarországnak elemi érdeke.

1599184068
Az  ezredes elismeréssel szólt a katonák kiváló és eredményes munkájáról. „Büszkék vagyunk önökre, mert ismételten beigazolódott, hogy a magyar békefenntartók fegyelmezett, jól képzett és jó szakmai színvonalon képesek együttműködni más ország katonáival" – hangsúlyozta, végezetül pedig köszönetet mondott az családtagoknak, akikre nagy teher hárult az elmúlt hónapokban. Mint fogalmazott, az általuk biztosított stabil, otthoni háttér és a folyamatos lelki támogatás nélkül nem lehetett volna sikeres ez a misszió.

Elhangzott, hogy a délszláv válság rendezésének végrehajtását biztosító, az Európai Unió irányítása alatt álló, EUFOR ALTHEA műveletekben hazánk 2004 óta vesz részt, ez idő alatt szerepvállalásunk az egyéni beosztásoktól a századszintű részvételig fokozatosan bővült. A Magyar Honvédség jelenleg több mint 160 katonával a harmadik legnagyobb hozzájáruló nemzet az EUFOR-erőkhöz.

1599184068
A visszafogadó ünnepségen elismeréseket is átadtak: a nemzetközi békemisszió során tanúsított kiemelkedő teljesítményért, külszolgálatuk befejezése alkalmából többen is kaptak emléktárgyat, valamint emléklapot.

Az MH EUFOR Kontingens 21. váltása immár az ötödik volt, amelyik alapvetően a rakétaezred állományára épült, s egyben a hetedik, amiben szerepet vállal a győri alakulat.

Fotó: Tischler Zoltán