Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hende Csaba a balti államokba látogatott

Szöveg: HM Sajtóiroda |  2013. január 16. 9:09

Hende Csaba honvédelmi miniszter Litvánia, Lettország és Észtország védelmi minisztereinek meghívására január 16. és 18. között háromnapos látogatást tesz a balti államokban, amelynek során találkozik partnereivel, valamint a litván és a lett parlament honvédelmi bizottságának tagjaival és az észt vezérkari főnökkel is.  A minisztert elkísérte dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök-helyettese is. Közlemény.(Képekkel frissítve 2013. január 18-án)

1595947814

A látogatás és a találkozók elsődleges célja a balti légtérvédelem kapcsán a Magyar Honvédségre váró feladatrendszer áttekintése. Hazánk a 2012. májusi chicagói NATO-csúcstalálkozón jelentette be, hogy a Gripen bérleti megállapodás módosításának köszönhetően a 2015−2018. közötti időszakban – Gripenjei, valamint hajózó- és műszaki állománya révén – Magyarország is részt vehet a harcászati repülőképességgel nem rendelkező balti országok légtérrendészeti feladatainak ellátásában.

A találkozókon szó lesz emellett a nemzetközi műveletekben való részvételről, így az afganisztáni és a balkáni szerepvállalásról, valamint a Stratégiai Légiszállítási Képesség (a Pápán állomásozó C−17-es flotta) helyzetéről, amely programban Litvánia és Észtország is részt vesz.

Fotó: Koszticsák Szilárd(MTI)