Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hogy soha ne felejtsük el a hőseinket

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. november 10. 18:12

Lest we forget – minden évben ezzel a jelmondattal emlékeznek Angliában a háborúkban elesettekre. Az emlékezés jelképévé vált virággal, a pipaccsal hajtottak fejet több nemzet képviselői a solymári brit katonai temetőben nyugvó hősi halottak emléke előtt, november 10-én, vasárnap.

A Remembrance Day-t, azaz emlékezés napját azért tartják Angliában hagyományosan november 11-én, mert ezen a napon írta alá a német hadsereg 1918-ban Compiègne-nél a fegyverszüneti kérelmet, ami egyúttal az első világháború végét is jelentette.

1595962814
Az elesett katonákra hagyományosan piros pipaccsal emlékeznek

Az emberek azóta is minden esztendőben piros pipacsot tűznek a ruháikra és az aláírás időpontjában – pontban 11 órakor – akár az utcán is megállnak, és két perces csönddel tisztelegnek a hősi halottak előtt. Mivel november 11-e nem számít ünnepnapnak Angliában, így a hivatalos megemlékezéseket, koszorúzásokat az évfordulóhoz legközelebbi vasárnap napon tartják.

November 10-én, vasárnap az 1947. május 2-án felszentelt solymári brit katonai temetőben – ahol nemcsak angol, hanem több más nemzet légierőinek katonái is nyugszanak – a magyar, a lengyel, a belga, a francia, a dél-afrikai, a pakisztáni, a kanadai, az új-zélandi és az angol diplomáciai, valamint katonai szervezetek képviselői közös imával és csendes koszorúzással együtt emlékeztek a harcokban elesett katonákra.

Magyarországot Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára képviselte a rendezvényen.

1595962814

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is koszorúzott

Fotó: a szerző felvételei