Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Líbiába fegyvert szállító hajót állítottak meg Görögországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 10. 18:47

Görögországban ideiglenesen lefoglaltak egy Líbiába tartó és fegyvereket szállító hajót, személyzetét pedig őrizetbe vették – jelentette be a helyi hajózási minisztérium egy illetékese november 8-án, péntek éjjel.

Az Ukrajnából érkező, Sierra Leone-i zászló alatt közlekedő hajót azt követően tartották vissza, hogy átvizsgálták rakományát és papírjait, s az utóbbiakat nem találták rendben.

A legénység török és indiai matrózokból állt, őket őrizetbe vették.

Sajtóértesülések szerint a hajón legalább 20 ezer géppisztolyt és komoly mennyiségű lőszert szállítottak. Ilyen rakományhoz már ENSZ-engedéllyel is rendelkezni kell.

A lefoglalt járművet Rodosz szigetére vontatták.