Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi tábor Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy |  2018. július 11. 9:34

Az elmúlt évekhez hasonlóan a katonaélet iránt érdeklődő fiataloknak idén is honvédelmi táborokat rendeznek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában.

1599190273
Az első turnusban közel harminc kalandvágyó fiatal mutatta meg, hogy mire képes a csapatszellem és az akarat. A táborban részt vevők a fizikai állóképesség fejlesztése mellett egészségügyi, túlélési, alaki és tereptani foglalkozásokon vettek részt. Természetesen idén sem maradhatott el az előző évek legkedveltebb eseménye, a paintball-lövészet. Hódmezővásárhelyen a nyár folyamán még három tábort rendeznek majd.

1599190273
Fotó: a szerző felvételei