Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédtiszt-jelöltek a pontonon

Szöveg: Szűcs László |  2012. április 13. 7:08

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (HHTK) harmad- és negyedéves, műszaki szakos honvédtiszt-jelöltjei vendégeskedtek április 10–13. között Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél. A tizenöt leendő műszaki tiszt különböző kiképzési foglalkozásokon vett részt a Tisza-parti helyőrségben.

1595934070
Vízen történő átkelés és víztisztítás – ezeken a kiképzési foglalkozásokon vettek részt az NKE HHTK harmad- és negyedéves, műszaki szakos honvédtiszt-jelöltjei a héten Szentesen. A leendő tisztek a gyakorlati kiképzésük keretében vendégeskedtek az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél.

Dr. Kovács Zoltán mérnök őrnagy, a HHTK műszaki szakcsoportjának vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a mostani kiképzés nagyon fontos eleme a honvédtiszt-jelöltek felkészítésének. Megtudtuk: az egyetemisták a szentesi ezred mellett ellátogatnak minden olyan alakulathoz – egészen pontosan a hódmezővásárhelyi Művelettámogató Műszaki Zászlóaljhoz, illetve a budapesti MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredhez –, ahol műszaki tevékenység zajlik, hogy a „műszaki szakma" minden részletével megismerkedhessenek a gyakorlatban is.

Ottjártunkkor, a szentesi alakulat vízi gyakorlóterén az öt negyed- és tíz harmadéves honvédtiszt-jelölt – utóbbiak között egy hölgy is – éppen a húsztonnás teherbírású pontonelemek vízre rakását, összekapcsolását és biztosítását, valamint a hatvantonnás hídkompok üzemeltetését gyakorolta.

A foglalkozás természetesen a kompok bontásával, valamint a pontonelemek felmálházásával fejeződött be. A kiképzést a műszaki ezred katonái Horváth Sándor főtörzsőrmester, foglalkozásvezető irányításával segítették.

1595934070

 Fotó: Rácz Tünde

További képekért kattintson galériánkra!