Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ízelítő a katonák mindennapjaiból

Szöveg: Németh Viktória |  2016. július 8. 8:31

Harcos Táborral várta a fiatalokat július első hetében az MH Bakony Harckiképző Központ. A táborban a katonák mindennapjaiba nyerhettek betekintést a fiatalok. 

1596016290

Július 4-én hétfőn megérkeztek a Harcos Táborba az első fiatalok a MH Bakony Harckiképző Központba. Az érkezést követően a tanulók okmányainak ellenőrzésével egy időben a szülők Schucha Ádám századostól, a Kiképző Század parancsnokától kaptak részletes tájékoztatást a tábor heti feladatairól.
A szállás elfoglalását megelőzően minden résztvevő megfelelő ruházatot és felszerelést kapott, illetve magára is öltötte a tábor folyamán hordható egyenruhát. A Harcos Tábor első csapatát Oszlánszki Béla alezredes, megbízott központparancsnok üdvözölte.

1596016291

Az első nap a katonai rendfokozatok, a MH felépítésével valamint az alakulat bemutatásával, a heti program ismertetésével, túlélési blokkal és harctéri ellátás oktatásával folytatódott.
Ünnepélyesen, hazánk lobogójának felvonásával indult a táborozók napja kedden reggel. A hétfőn elsajátított tudás szerint sorakozó és eligazítás várta a diákokat. A második nap délelőttjén tűz- és munkavédelmi oktatást kaptak az ifjoncok. Táborozóink Székesfehérvárra, a MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred laktanyájába látogattak el, ahol hatástalanított fegyverekkel és az alakulatnál található gépjárművekkel ismerkedtek. Kedd délután már terepre érkeztek a diákok. Technikai bemutatón vehettek részt Újmajorban és Hajmáskér-Köröshegyen, alakulatunk üzemeltetésébe tartozó területein állomásozó amerikai páncélos felderítő zászlóaljkatonáinak technikai eszközparkját tekinthették meg. A későbbiek folyamán túlélési blokk színesítette a programot.

A harmadik nap reggeli tornával kezdődött. Délelőtt fegyverzettechnikai ismereteket tanultak, illetve alaki foglalkozást hajtottak végre. A gyakorlótéren a fegyverfogásokat, tüzelési testhelyzeteket, a terepen történő mozgásokat gyakorolták. Később tantermi foglalkozásokon vettek részt a fiatalok, ahol hatástalanított fegyverek szét- összeszerelését sajátították el. Délután dr. Eleki Zoltán alezredes, az MH Hadkiegészítő-, Felkészítő-, és Kiképző Parancsnokság kiemelt főtisztje, a haderő fő testnevelője látogatott el az alakulatnál táborozó gyerekekhez.

1596016291


A szerző felvételei