Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Járőrbajnokság gimnazistáknak és középiskolásoknak

Szöveg: Snoj Péter |  2012. június 10. 7:06

A KatonaSuli-program keretében rendezett járőrbajnokságot és labdarúgótornát az MH Támogató Dandár június 9-én, szombaton a püspökszilágyi kiképzőbázis és lőtér területén. Három gimnázium és szakközépiskola csapatai mérhették össze tudásukat.

1595937079
A Thán Károly Ökoiskola Gimnázium és Szakiskola, az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola és a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola diákjai számára szervezett programot még péntek délután a támogató dandár parancsnoka, Kun Szabó István dandártábornok nyitotta meg.

A szombati versenyen a diákok – a katonai fegyelem és az alaki mozdulatok betartása mellett – komoly erőt igénylő feladatok során tehették próbára magukat: többek között egy Ural típusú teherautó méretes gumiabroncsát kellett elgurítaniuk, gyakorló kézigránáttal dobtak célba, lőszeresládákat cipeltek, illetve leküzdötték a kúszófolyosót.

A programot idén először szervezték meg, mégpedig az alakulat és a három iskola közötti együttműködésnek köszönhetően. A szervezők azonban azt szeretnék, ha az elkövetkező években hagyománnyá válna a püspökszilágyi játékos próbatétel. 

Fotó: Tóth László

További képekért kattintson galériánkra!