Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt rendeztek Csepelen

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2017. április 9. 7:26

Három fővárosi kerület 80 diákja mérte össze tudását és felkészültségét a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában április 7-én, pénteken a csepeli Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságon. A dél-budai katasztrófavédelmi ifjúsági verseny lebonyolításában részt vettek az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonái is.

A katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen helyi fordulóján idén három kerület – a XI., a XXI., és a XXII. – 20 csapatának 80 diákja vett részt. A diákoknak elméleti és gyakorlati versenyszámokban kellett bizonyítaniuk felkészültségüket; ezek között szerepelt elsősegély, erdőtűz-megelőzési ismeret, túlélőcsomag-összeállítás, kúszógyakorlat repeszálló mellényben, közlekedésbiztonság, katasztrófavédelmi teszt és árvízi védekezés. A verseny célja, hogy a gyerekek a játszva tanulás módszerével minél szélesebb körű és minél mélyebb ismereteket sajátíthassanak el a katasztrófavédelem területén. A szórakozás és a sport mellett készségszintű tudást szerezhetnek, amely hozzásegíti őket a felelősségteljes mindennapi élethez.

1596030090

A rendezvényen a gyerekek négyfős csapatokban, kettő − általános és középiskolai − korcsoportra bontva mérték össze tudásukat, közülük – városrészenként – a korcsoportok élén végző csapatok jutnak tovább a fővárosi fordulóba, ahol Budapest valamennyi kerületének első helyezettjei vesznek részt. A fővárosi döntőből pedig a két első helyezett juthat tovább az országos döntőbe, amelyet a közös rendőr- és tűzoltónapon tartanak a Városligetben.

1596030091

A versenyen kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a katasztrófavédelemben részt vevő más szervezetek, mint a Magyar Honvédség, a rendőrség, a Magyar Vöröskereszt is képviseltessék magukat saját versenyállomással. Idén az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonáinak versenyállomásán repeszálló mellényben kellett feladatokat teljesíteniük a diákoknak. A nehéz felszerelésben kellett keresztülkúszniuk az akadályokon, majd gyors iramban visszaérkezniük a kiinduló pontra. Az alakulat munkatársai bemutatóval és egy fegyverkiállítással is készültek a rendezvényre.

1596030091

Fotó: Tóth László