Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai oktatás a dorogi diákoknak

Szöveg: Petrovics Renáta |  2018. május 17. 12:25

Rendhagyó tanórákon vehettek részt a dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Informatikai és Egészségügyi Szakgimnázium tanulói május közepén – a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár katonáinak köszönhetően.

A dorogi az egyik olyan Komárom-Esztergom megyei iskola, ahol katonai alapismeretek tantárgyat oktatnak, valamint ebből a tantárgyból a diákok érettségi vizsgát is tehetnek. Ebben az évben a végzősök közül többen is jelezték: szeretnének a tárgyból érettségizni. A tatai katonák ezért látogattak el az oktatási intézménybe.

1599187008
Az első két tanórában az alakulat testnevelő tisztje, Balog Nándor hadnagy közelharcoktatást tartott a diákoknak, majd a délelőtt hátralévő részében Róth Balázs százados vezetett le számukra egy alaki foglalkozást. 

1599187008
A katonai oktatás szervezésében az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) 9. számú Érdekvédelmi Irodája is segítséget nyújtott. A katonai foglalkozásokat követően Szűcs Imre ezredes, az MH KIKNYP parancsnoka aláírt egy együttműködési megállapodást az iskolával, mellyel segíteni kívánják a honvédelmi nevelést, valamint a honvédelemügye iránt elkötelezett diákok pályára irányítását.

1599187008
Fotó: a szerző felvételei