Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák, akik ebben a városban, s ezért a városért szolgálnak

Szöveg: kormany.hu |  2012. május 18. 18:30

A verőfényes májusi napsütésben közel hétszáz katona vonult fel előbb a Hősök terén, majd tartott bemutatókat a Városligetben. A Helyőrségi Tavaszi Szemle programjával a Magyar Honvédség egy korábban létező hagyományt élesztett fel, amellyel a budapesti helyőrség katonáinak szerteágazó tevékenységét mutatják be.

1595935859
A Helyőrségi Tavaszi Szemlén az MH Támogató Dandár, a Honvéd Vezérkar közvetlen alárendelt szervezetek, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Budapesten diszlokáló alárendelt alakulatok, valamint az MH Ludovika Zászlóalj közel hétszáz katonája vett részt, akik között a díszelgők és a katonazenekar tagjai mellett a Honvédkórház vagy épp a tűzszerészek tagjait is megtaláltuk.

A Hősök terén Hende Csaba honvédelmi miniszter a megjelenteket köszöntve azokról a katonákról beszélt, „akik ebben a városban − a nemzet fővárosában − és ezért a városért szolgálnak". Mindez azért is fontos, mert a Magyar Honvédség tagjai így kerülnek közel a civilekhez, a polgárokhoz, akikért mindennapi munkájukat végzik.

A cél is ez: a honvédelmi miniszter ugyanis szeretné, ha a mindennapokban több honvédet láthatnánk, „honvédeket, akik a haza szabadságáért és a nemzet jogainak védelmében élik le napjaikat. Honvédeket, akik tudják a kötelességüket, elég elkötelezettek és elég képzettek ahhoz, hogy el is tudják azt látni. Honvédeket, akik, ha kell, vállalják a veszélyt, ha kell, dolgoznak pontosan és megbízhatóan. Honvédeket, akikre minden körülmények között számíthatunk, akik a nap huszonnégy órájában készen állnak arra, hogy mindenféle fenyegetésre, biztonsági kihívásra az első pillanatban megadják a megfelelő válaszokat."

1595935859
A köszöntőt követően Tarlós István, Budapest főpolgármestere kötött szalagot az MH Támogató Dandár csapatzászlójára, majd Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka és Kun Szabó István dandártábornok, az MH Támogató Dandár parancsnoka, Budapest helyőrségparancsnoka helyezett el koszorút a Hősök Emlékkövénél.

A rendezvény végén a résztvevő katonák az Olof Palme sétányon a városligeti Napozórétre vonultak, ahol a Honvéd Vezérkar főnökének rövid beszéde után a Honvéd Együttes műsora, illetve a Különleges Díszelgő Csoport és a Központi Zenekar bemutatója következett.

Az érdeklődők a délután folyamán bepillantást nyerhettek az MH Támogató Dandár tevékenységébe és mindennapjaiba: láthattak VSAT antennát és R-142 rádióállomást, T-72 harckocsit és D-20 tarackot, hadi targoncát és kézi lőfegyvereket, tűzszerészrobotot és sugárzásvizsgálót, illetve akár egy repülőgép-szimulátort is kipróbálhattak.

A Budapesti Helyőrség-parancsnokság az egyedüli olyan szervezet a Magyar Honvédségben, amelyet annak megalakításával egy időben szerveztek meg, s azóta is lényegében azonos feladatokat ellátva működik. A Magyar Királyi Honvédség Budapesten elhelyezett katonai alakulatai korábban a kiképzési időszakok megkezdése előtt menetben vonultak végig az Andrássy úton a Városligetbe. Ezt a szokást eleveníti fel a Helyőrségi Tavaszi Szemle. A rendezvény fő célja annak bemutatása, hogy Budapest ma is jelentős katonai jelenléttel rendelkezik, a Magyar Honvédség katonái magas szintű szakmai ismereteikkel készek a Haza védelmére, jelenlétük színesíti fővárosunk mindennapi életét, de szükség esetén Budapest lakosságának is segítséget tudnak nyújtani.

Aki pedig lemaradt volna, ne csüggedjen: a Támogató Dandár legközelebb ősszel tart
majd hasonló bemutatót a Hősök terén!

1595935859

 Fotók: Krasznai-Nehrebeczky Mária

További képekért kattintson galériánkra!