Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás majális

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. május 2. 7:02

Katonákkal ünnepelte május elsejét Kecskemét. A Benkó Zoltán Szabadidőközpontban fegyverzeti és technikai eszközökből, valamint hajózófelszerelésekből összeállított statikus bemutatók várták a majálisra kilátogatókat, a katonai pálya iránt érdeklődők kérdéseire pedig a kitelepült toborzópont munkatársai adtak részletes tájékoztatást.

Külön utcát alkottak a katonai sátrak a kecskeméti majális forgatagában. Szükség is volt erre a viszonylagos elkülönülésre, a látogatók ugyanis szinte megrohamozták a kiállított technikai eszközöket. Rengetegen voltak kíváncsiak például az MH Légijármű Javítóüzem L-39 Albatrosz katapultülésére és MiG-21-es interaktív kabinjára – Szabó János főtörzszászlós, az alakulat vezénylőzászlósa és munkatársai alig győztek válaszolni a kérdésekre.

1599186370

A földi felkészülés után aztán jöhetett az „igazi" repülés. Ehhez persze megfelelő hajózófelszerelésre is szükség volt, amelyek az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis standjánál várták a repülés ifjú rajongóit. A magassági ruhát és a hajózósisakot Király Krisztián őrnagy és kollégája segítettek felvenni. Innen pedig csak át kellett lépni a szomszédos sátorba, ahol Koncsik Istvánnak, a JETfly Magazin tulajdonosának MiG-29-es szimulátora „dübörgő motorral" várakozott a felszállásra. Az igazán szerencsés virtuális pilótákat Zsámboki Tibor nyugállományú ezredes, egykori MiG-29-es vadászpilóta, a kecskeméti repülőbázis volt parancsnokhelyettese mentette meg a „lezuhanástól".

1599186370

Hosszú sorok kígyóztak az MH Altiszti Akadémia sátránál is, ahol Gombás Péter főhadnagy és két kecskeméti honvéd altisztjelölt, Makádi Balázs másod- és Újhelyi Máté elsőéves hallgatók a Magyar Honvédségben rendszeresített kézifegyverekkel ismertették meg a fiatalokat. Közvetlen velük szemben pedig Makány Tamás hadnagy és kollégái segítségével a kecskeméti repülőbázis VS BRDM-2 harcjárműjének és UNIMOG U400-as univerzális pályakarbantartó gépjárművének a vezetését lehetett „kipróbálni".

1599186371

A gyerekek éltek is a kínálkozó lehetőségekkel, mindennel „lőttek", mindenre felmásztak, mindent kipróbáltak, aminek a közelébe mehettek. Szüleik, nagyszüleik pedig egy kicsit „nosztalgiáztak" a sátraknál, néhányan még a katonaélményeiket is felelevenítették. A majális hangulatának katonás jellegéhez a hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekar fergeteges gyepshow-ja is hozzájárult. Vezényelt: Kovács István őrnagy.   

1599186371

Akiknek pedig a látottak felkeltették az érdeklődését a katonai életpálya iránt, felkereshették az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának a standját. Durgó Tamás őrnagytól, az iroda vezetőjétől és munkatársaitól részletes tájékoztatást kaptak a szerződéses, az önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékos katonákkal szembeni egészségügyi, fizikai elvárásokról, a felvételt nyertek járandóságairól és szolgálati körülményeiről, valamint a hivatásos altiszti és tiszti pályára jelentkezés feltételeiről. Kollár Ernő zászlós, katonai igazgatási altiszt erre az alkalomra egy internetes játékot is szervezett: egymást követő napokban feltette a világhálóra a majálison részt vevő alakulatok ismertetőit. A linket megosztók közötti sorsoláson Fortuna istenasszony Sutus Pálnak ítélte a honvédség népszerűsítéséért járó ajándékcsomagot.

1599186371

A majálisra a Vöröskereszt is kitelepült. Gombás Péter főhadnagy, az MH Altiszti Akadémia oktatója és Menyhárt Zsolt őrmester, az MH Anyagellátó Raktárbázis pusztavacsi bázisának altisztje kora délelőtt egyszerre keresték fel a véradósátort.

Fotó: a szerző felvételei