Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kecskemétre is ellátogatott a szerb vezérkar főnöke

Szöveg: Tóth Róbert hadnagy |  2012. november 15. 22:52

Helikopterrel érkezett a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra 2012. november 14-én Ljubiša Dikocić altábornagy, a Szerb Haderő Vezérkarának főnöke, akit dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka kísért el a csapatlátogatásra.

1595944826

A delegációt Kilián Nándor dandártábornok, a bázis parancsnoka fogadta, majd a program első részében parancsnoki tájékoztató hangzott el. Ennek keretében a delegáció tagjai betekintést nyertek a bázis tevékenységébe, felépítésébe, szerepvállalásaiba, valamint tájékozódtak a Gripen képességeiről, illetőleg a készenléti szolgálat munkájáról.

Ezt követően a vendégek statikus bemutató keretében ismerhették meg testközelből a JAS-39 Gripen vadászrepülőgépet, valamint a már hadrendből kivont MiG-29-es és L-39-es repülőgépeket. A folytatásban a JAS-39 Gripen dinamikus bemutatója következett.
A látogatók bepillantást nyertek továbbá a pilóták munkájába, megtekintették magassági felszerelésüket, valamint a Gripen szimulátort.

Fotó: Kaszab Tibor százados